KözéletÜnnepi ebéd családias légkörben a hajléktalanszállón

2011. december 19., hétfő
 

Igaz, hogy az otthont nem pótolja, de igazi családias légkört sikerült teremteni a hajléktalanszálló lakóinak december 19-én délelőtt egy hagyományosa disznóvágással és az azt követő ebéddel.

 

 

 

 

 

 

„Kár hogy így gondolkodik”, mondott summás véleményt a hajléktalan szálló egyik lakója, arra reagálva, hogy van olyan hajléktalan, aki úgy véli, inkább marad az utcán és nem megy be a szállóra, mert „az nem az ő világa!”

„Pedig ha csak egy napra is bejönne, más lenne a véleménye!” tette még hozzá a szálló lakója.

Ez a nap pedig akár lehetett volna a mai is, amikor a szálló 70 lakójának olyan ünnepi menü került az asztalára, amilyent sok család megirigyelhetne.

 

December 19-én délelőtt a disznóvágás klasszikus hagyományai elevenedtek meg a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató által üzemeltetett hódmezővásárhelyi hajléktalanszálló kertjében. A város egyik építési vállalkozója vágásra egy 180 kilós sertést ajánlott fel, a feldolgozásához szükséges alapanyagokat, fűszereket, egyebeket pedig a város nevében Dr. Kószó Péter alpolgármester biztosította.

 

„Tíz év óta, minden év karácsonya környékén a hajléktalanokat a Kalmár Zsigmond Szakiskola ebédlőjében láttuk vendégül egy kiadós ebédre. Ebben az évben azonban Maczelka Tibor felajánlása kapcsán szakítva a hagyománnyal, a Csomorkányi úti szállóban lesz az ebéd.” mondta a Vásárhelyi Híreknek az alpolgármester. Hozzátette, a sertés szakszerű feldolgozása után, nem csak erre az egy ebédre, hanem több alkalomra is marad az asztalra valóból.

 

Az ünnepi ebéd előkészületein a vásárhelyi alpolgármester mellett, részt vett Gyuris Zsolt, Zsombó polgármestere, Ritz Judit a Szeged-Csanádi Egyházmegye szociális főigazgatója, valamint Korsós Sándor, aki idén az önkormányzat és a katolikus egyház közötti intézmény átadások során az egyház részéről az egyik vagyonkezelői és egyéb gazdasági ügyek irányítója volt.

 

Ritz Judit arról tájékoztatta a Vásárhelyi Híreket, hogy 2012. január elsejétől az Egyházmegye a hódmezővásárhelyi szociális intézményeket tömörítő Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató igazgatói feladatainak ellátásával Korsós Sándort (48) bízta meg.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.