GazdaságÚnios fejlesztési biztos látogat Vásárhelyre

2016. április 4., hétfő
 
Únios fejlesztési biztos látogat Vásárhelyre

Április 8-án Hódmezővásárhelyre látogat Corina Cretu regionális fejlesztési biztos. Egy határon átnyúló EU-finanszírozott projektet is megtekint.

 

 

 

Fotó: European Parliament media

 

 

 

Április 7-én és 8-án magyarországi látogatásán tárgyalásokat folytat a ma­gyar kormány illetékeseivel, és fel­keres néhány uniós forrásból finan­szírozott projektet. A brüsszeli sajtóiroda bejelentése szerint megtekinti az újjá­épített budapesti Liszt Ferenc Ze­neakadémiát, pénteken pedig az ugyancsak uniós pénzek felhasználásával megvalósult szege­di ELI-ALP lézerközpontba látogat, illetve ugyanaznap Hódmezővásárhelyen azt az EU-s projektet nézi meg, amely a Vásárhely, Szentes és Arad rendszeres mammográ­fiás szűrés infrastruktúráját megteremtette.

 

(Mint arról a Vásárhelyi Hírekben többször is írtunk, 2013-ban egy EU-s pályázaton 1,78 millió eurót nyert el három kórház a rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztésére a hódmezővásárhelyi és a szentesi kistérségben, illetve Aradon. Hódmezővásárhelyen kb. 250 millió forintból, Szentesen kb. 150 millió forintból, Aradon pedig 400 ezer euróból valósultak meg fejlesztések.)

 

 

Corina Cretu, aki 2014-es biztosi kinevezése óta először látogat hiva­talosan Magyarországra, csütörtökön tárgyalásokat folytat Lázár Já­nos Miniszterelnökséget vezető mi­niszterrel, valamint Rákossy Balázs­zsal, az uniós források felhasználá­sáért felelős államtitkárral.

 

Sajtóértesülések szerint látogatásának időzítése nincs összefüggésben a hivatalosan március 27-én az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a Magyarországon megvalósuló „Társadalmi infrastruktúra” operatív program (TIOP) számára nyújtott időközi - mintegy 121 millió euro -  kifizetésének felfüggesztésével.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Készülnek a migránshullámra

Készülnek a migránshullámra

A magyar-szerb határ bizonyos szakaszain megkezdték az ideiglenes biztonsági határzár további megerősítését. A hétvégén további erőket csoportosítottak át a térségbe.
Sikeres kontinensviadal a jó szervezésen múlik

Sikeres kontinensviadal a jó szervezésen múlik

Határidőre elkészül a uszodakomplexum bővítése Hódmezővásárhelyen. A legnagyobb kihívás a csapatok szállítása lesz, mert nagy részük Szegeden lakik majd.

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.