KözéletÚjraszentelték a Hősök parcelláját a Kincses temetőben

2013. május 27., hétfő
 

Almási István polgármester elmondta: a két világháborúban a Hódmezővásárhelyről besorozott katonák a legnehezebb frontszolgálatba, ütközetekbe kerültek.

 

 

 

 

Az 1941-es népszámlálás adatai szerint 61 ezres város több mint kétezer lakosa veszett oda a második világháborúban, a harcok befejeződése után is sok százan haltak meg fogolytáborokban, büntetőlágerekben – közölte a politikus. "Sosem szabad elfelednünk hősi halottainkat, azokat, akik valahol otthonuktól távol lelték halálukat, s azokat sem, akik itt, a Kincses temető hősi parcellájában leltek örök nyugodalomra" – fogalmazott a polgármester.

 

A hódmezővásárhelyi Kincses temetőben a második világháború első helybéli hősi halottját, Imre Pál szakaszvezetőt 1941-ben temették el. A Délvidék visszacsatolása során életét vesztő katonát egykor tízezren kísérték el utolsó útjára. A hősi parcellában ezt követően még több tucatnyi honvéd lelt örök nyugalomra, többségük a város körüli 1944-es harcok során halt meg.

A hadisírok 1945 után méltatlan állapotba kerültek. A Történelmi Vitézi Rend helyi tagozata hat éve fogott hozzá felkutatásukhoz és rendbehozatalukhoz.

 

Megírtuk, a sírfelújítási programba tavaly bekapcsolódott a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrsége is  – a helyi alakulat katonái szabadidejükben, majd a parancsnokság támogatásával végezték a területrendezést és a parcella megújítását –, a Honvédelmi Minisztérium és a hódmezővásárhelyi önkormányzat.
A magyar hősök emléknapjára 47 második világháborús hadisírt állítottak helyre, az ünnepségen pedig összesen 64 sírt szenteltek újra.

Maruzs Roland őrnagy megköszönte azok munkáját, akik részt vettek a parcella felújításában. „Minden nemzet alapvető erkölcsi feladata, hogy megemlékezzenek azokról a katonákról, aki életüket áldozták a hazáért.” – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának munkatársa.

 

A Hősök napi rendezvényeket a Hódmezővásárhelyi Helyőrség Zenekar és a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művésztanárainak közös koncertje zárta.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Hadisírok újraszentelése

 

Olvassa el ezt is!

Támogatják az átállást a digitális tévézésre

Támogatják az átállást a digitális tévézésre

Hódmezővásárhely és környéke a digitális átállás első ütemébe esik. Időszerű megtenni a szükséges lépéseket, hogy augusztus elsejétől is lehessen otthon tévézni.
Mostanában nagyon jó ennek a remek csapat edzőjének lenni

Mostanában nagyon jó ennek a remek csapat edzőjének lenni

A Veszprém ellen, idegenben szerzett 9 tripla és az elképesztően jó, 59%-os dobóteljesítmény kellő önbizalmat adhat a csapatnak a listavezető Győr elleni zárómeccsre.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.