Kultúra, oktatásÚjranyitó programkavalkád a Tájházban

2018. április 25., szerda
 

Az Árpád utcai Népművészeti Tájház a város szívében, a kőfal szomszédságában nemcsak a népi és paraszti kultúra bemutatását szolgálta, de számos közösségi rendezvénynek adott otthont 2016 nyaráig. Akkor az épület több részén, az állagromlás már a látogatók testi épségét veszélyeztették.

 

 

 

 

 

A nemrégiben véget ért felújítást követően szombaton nagyszabású program keretében vehetik újra birtokba a Tájházat a látogatók.

Erről Varga Anikó, a tájházat működtető Bessenyei Ferenc Művelődési Központ intézményvezetője számolt be keddi sajtótájékoztatóján.

Mint elmondta, a bezárást követően a BFMK-ban jótékonysági aukciót és gálaestet rendeztek, ahol vásárhelyi művészeti együttesek léptek fel és helyi művészek ajánlották fel alkotásaikat, s a befolyt összeg – az intézmény forrásainak átcsoportosításával – megközelítette a kétmillió forintot.

 

A város önkormányzata a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán további négy és félmillió forintot nyert a létesítmény felújítására, amelyek eredményeként felújították a kerítést, a hátsó lépcsőfeljárót, kijavították a nádtetőt, megemelték a verandát, kicserélték a kamra főgerendáját, valamint kijavították az épület falainak hibáit is.

 

Az április 28-i, szombati rendezvény tíz órakor kezdődik az adományozók tábláinak elhelyezésével, majd a délelőtt folyamán vásári játékokkal, néptáncbemutatóval és pásztorkutyák fajtabemutatójával várják az érdeklődőket. Délelőtt és délután is lesz tárlatvezetés, amelyen a látogatók megismerhetik a tájházban kiállított eszközöket, bútorokat és a hozzájuk kapcsolódó hagyományokat, míg a délben kezdődő látványfőzésen a vásárhelyi gasztronómia egyik legismertebb étele, a táskaleves elkészítését mutatják be.

Délután a vásárhelyi szőrhímzés készítésébe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, majd 15 órától Nagy Gábor tart néprajzi előadást, de lesz „ostorpróba" címmel ügyességi verseny, valamint vályogvetési bemutató is.

Délután öt órától az Ördögfű zenekar ad koncertet, amelyet táncház követ Debreczeni-Kis Helga, a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató verseny második helyezettje, Korsós Kinga kobozművész és az Árendás néptáncegyüttes közreműködésével. A programban szerepel még kézműves vásár és pásztoreszköz-kiállítás is. A rendezvényen a részvétel ingyenes.

 

Részletes program:

 

10:00 Megnyitó – adományozók táblák elhelyezése

10:15 Vásári játék – gyermek néptánc előadás

10:30–15:20 Tárlatvezetések

11:00 Pásztorkutya fajtabemutató

12:00–14:00 Látványfőzés – táskaleves elkészítése – kóstolással

14:00 Hódfó Hímzőműhely hímzés bemutatója

15:00 Nagy Gábor néprajzkutató előadása: Pásztorélet

16:00 Ostorpróba – ügyességi verseny

16:30 Vályogvetés bemutató

17:00 Ördögfű zenekar koncertje

17:45 – 19:00 Táncház: Debreczeni-Kis Helga, Korsós Kinga és az Árendás néptáncegyüttes közreműködésével.

Továbbá kézműves vásár, fotópont, pásztoreszköz kiállítás.

 

Olvassa el ezt is!

A város működőképességét veszélyeztetné

A város működőképességét veszélyeztetné

A vásárhelyi közgyűlés keddi rendkívüli ülésén az ötven belterületi út- és járda felújítására tett javaslatról nem döntöttek. Egyelőre nincs rá fedezet.
Vásárhelyi flashmob a Magyar Népviselet Napján

Vásárhelyi flashmob a Magyar Népviselet Napján

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ néptánccsoportjai villámcsődületet szervezve hívták fel a figyelmet a Magyar Népviselet Napjára. Képekkel.
Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.