Kultúra, oktatásÚjra zenés est a Ginkgo-ban

2011. december 8., csütörtök
 
Újra zenés est a Ginkgo-ban

„A szeretet ünnepén” címmel, karácsonyi hangulatú, meghitt előadást tart a Szegedi Nemzeti Színház két kiválósága, Bereczky Szilvia énekesnő és Rédei Roland színművész.

 

 

 

 

 

 

December 16-án 18 órakor kezdődő est során népszerű karácsonyi dalokat, verseket és történeteket hallhatunk majd, továbbá elhangzik néhány dal a művésznő első saját lemezéről is.

 

Bereczky Szilvia énekesnő 24 éve foglalkozik énekléssel, azóta számos műfajban kipróbálta már magát, például opera, operett, musical, sanzon. Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház opera tagozatának énekkari művésze. Európa számos országában fellépett, a Szegedi Szabadtéri játékok állandó foglalkoztatottja. Ave Maria címmel néhány évvel ezelőtt jelent meg önálló lemeze.

 

Rédei Roland fiatal kora ellenére már több színházban is megmutatta kivételes prózai tehetségét. Többek között a Pesti Magyar Színházban és a Békéscsabai Jókai Színházban lépett a nagyérdemű elé. 2010 óta a Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatának tagja.

 

Az estre a belépés díjtalan!

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.