KözéletÚjra nagyobb katonai létszám a határnál

2019. június 1., szombat
 
Újra nagyobb katonai létszám a határnál

Az elmúlt két év tapasztalatai alapján, ismét jelentősen növekszik a hódmezővásárhelyi Helyőrség állományának feladata.

 

 

 

 

 

 

A Magyar Honvédség katonái június 1-jétől ismét emelt létszámmal vesznek részt a határőrizeti feladatok ellátásában. Ezt Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka jelentette be május 31-én, Balogh János rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitánnyal a röszkei határátkelőnél tartott közös sajtótájékoztatóján.

Június 1-jétől három hónapon át járőrfeladatot ellátó manővererőkkel járul hozzá a Magyar Honvédség a déli határvédelemhez. Korom Ferenc altábornagy a sajtótájékoztatón rámutatott: a honvédelmi törvény alapján a tömeges migráció okozta válság kezelésekor a honvédség közreműködik a határ védelmében.

 

A Magyar Honvédség parancsnoka hangsúlyozta, a feladat igazából nem új, hiszen a katonák 2015 óta folyamatosan részt vesznek Magyarország határainak a védelmében, előbb járőri jelenléttel, később speciális képességekkel. Tavaly nyár óta ugyan kevesebb létszámmal, de mindig ott voltak a rendőrök mellett, a készenlétben lévő alegységeket pedig tavalyi év végén gyakorlat keretében ellenőrizték, hogy a rendőrséggel való együttműködés folyamatos maradjon.

 

A rendőrség mostani felkérése újra nagyobb létszámú katonai jelenlétet kíván. „Ez alapján váltásonként kétszáz, összességében mintegy ezer katonával fog a Magyar Honvédség részt venni a feladatban” – mondta Korom Ferenc altábornagy, hozzátéve, hogy az állomány felkészült, készek és képesek a feladat ellátására.

 

Hogy mi indokolhatja a már eddig is sok tízmillárdokat felemésztő műszaki határzár fokozott védelmét, a választ Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatóján elmondottak adják meg.  

 

Németh Szilárd közölte: a hazai titkosszolgálatok és külföldi társszolgálataik jelentése szerint "iszonyatosan" megnőtt az illegális migrációs nyomás a Balkánon, a rendőrségnek pedig komoly erőket kell vezényelnie nyári feladatainak ellátására.

 
 
VH-MH
 

Olvassa el ezt is!

Egy fényképész dinasztia hagyatéka

Egy fényképész dinasztia hagyatéka

Az Alföldi Galériában most megnyílt kiállítás a fényképészmesterek tevékenységét mintegy 140 felvétellel, egykori fényképezőgépeiket mutatja be. Képekkel.
Emlék-képek 6.

Emlék-képek 6.

Emlékek a város kulturális életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumából ezúttal egy 2011 május végi eseményt varázsoltunk elő. Divatbemutató a Feket Sasban.
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.