Kultúra, oktatásÚjkishomoki lazítás

2014. július 9., szerda
 
Újkishomoki lazítás

Július 12-én szombaton már nyolcadik alkalommal rendezik meg az Újkishomoki Kavalkádot. A Rendezvényház és környékén 11 órától késő estig ismét programok sokasága várja a vendégsereget, hiszen a hagyományosan lokálpatrióta Kavalkádon egy jóhangulatú napon itt találkozhatnak a szomszédok, az ismerősök.

 

 

 

Miklós Anikó szervező a Vásárhelyi Híreknek elmondta, nemcsak a kishomokiakat, hanem a városból is szívesen látják az érdeklődőket. A valamennyi generációnak gondosan összeállított sokszínű műsorok mellett a bográcsos birka-, és marhapörkölt is csábító lehet.

 

 Program:

 

11.00 -13.00 Gyermekprogramok:  kézműves foglalkozás, játékos vetélkedők, népi gyerekjátékok kipróbálása

 

11.10 A BFMK TÖKMAG néptánccsoportjának fellépése

 

11.30  Tóth Péter bűvész műsora

 

A nap folyamán lovaglás, sétakocsikázási lehetőség, ugrálóvár, csillámtetoválás, íjászbemutató

 

13.00 DJ VANDI zenél

 

14.00 Solymosi András és Bozó Tamás ifjú zeneművészek fellépése

 

14.30 Fetzer Gábor énekel

 

15.30 T-34 koncert

 

17.00 Fogarassy Judit táncosainak műsora

 

18.00 LGT emlékzenekar koncert

 

20.30 Exon Zenekar koncertje  (Mindszent)

 

22.00 DJ VANDI Retro Discó

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Önerővel sima járda

Önerővel sima járda

Görkorisok, rollerezők kezdhetnek örülni, hiszen idővel Hódmezővásárhelyen egyre több járdaszakaszon lehet már tengely és keréktörés veszélye nélkül közlekedni.   
Ismét Almási István indul a polgármesteri székért

Ismét Almási István indul a polgármesteri székért

Lázár János: Pártállástól függetlenül megbecsülik és szeretik a vásárhelyiek. Megkérdőjelezhetetlen a tisztessége.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.