Kultúra, oktatásÚjdonságok a közoktatási törvényben

2011. április 13., szerda
 
Újdonságok a közoktatási törvényben

Az óvoda hároméves kortól lesz kötelező, a tankötelezettség tizenhat éves korig fog tartani, az érettségi feltétele 50 órás közösségi szolgálat teljesítése lesz, csak öt tantárgyból lesz kötelező érettségizni, a pedagógusok fizetését pedig az állam biztosítja az új közoktatási törvény koncepciója szerint.

 

 

 

Az edupress információi szerint beépítik a tananyagba a KRESZ-t, a pénzügyi alapismereteket, illetve új tárgyként az életvitelt. Folyamatban van a közoktatási törvény szerkesztése, de néhány vitás kérdésben a kormány még nem döntött. Előreláthatóan április 20-án tárgyalnak az átdolgozott, és már szinte végleges koncepcióról. A törvényjavaslat több ponton is változott az eredeti koncepcióhoz képest, mely az elmúlt hónapokban számos egyeztetést és vitát élt át.
Az index.hu értesülései szerint a jelenlegi ötéves kor helyett már hároméves kortól kötelező lesz a gyerekeket óvodába járatni. Ez a változatás 30-40 ezerrel több óvodást jelentene, a férőhelyük biztosításáról még folynak a számítások.
A tankötelezettség jelenlegi 18 éves korhatár módosítása az eredeti tervekkel ellentétben nem 15, hanem 16 éves korra csökken.
Az index.hu beszámol arról is, mégsem hat tárgyból lesz kötelező érettségit tenni, hanem továbbra is ötből. A hat tárgyas érettségi ugyanis nemcsak a tanulókat terhelte volna meg, de a vizsgák időben is tovább tartottak volna. A hatodik tárgy valamelyik természettudományos tárgy lett volna.
A Magyar Nemzet elárulja, hogy a történelem- és a matematika érettségi az előzetes tervektől eltérően mégis kötelező marad, viszont lehetőségük lesz a diákoknak ötödik tárgyként valamilyen szakmai tárgyat választani. Az Index szerint végül úgy döntöttek, nem 60, csak 50 óra közösségi, karitatív munkát kell vállalniuk a tanulóknak az érettségi előfeltételeként, amelyről aztán írásos beszámolót kell készíteni.
A pedagógusok bérét az állami fogja biztosítani, mivel állami alkalmazottakká válnak majd. A tanárok viszont nem kaphatnak az iskolákat fenntartó önkormányzatoktól semmilyen fajta jutalmat vagy pótlékokat. Így a különböző települések pedagógusainak fizetése között nem lennének különbségek.
Több alapismerettel is kibővül az iskolák tananyaga a Magyar Nemzet szerint. Kötelező lesz oktatni a közúti közlekedés szabályait és az alapvető pénzügyi ismereteket. Továbbá valószínűleg bevezetik az iskolákban az életvitel tantárgyat is.

Ki örül és ki nem örül?  A kiszivárgott törvényjavaslatról olvassa el a reagálásokat ITT!

 

Olvassa el ezt is!

Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.