KözéletÚjabb vásárhelyi győzelem a Női Felnőtt Kézilabda Bajnokságban

2011. november 10., csütörtök
 
Újabb vásárhelyi győzelem a Női Felnőtt Kézilabda Bajnokságban

Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club, Áncsán István elnök október elején jelentette be, hogy fiatal, saját nevelésű sportolókból álló csapatot indít a Csongrád Megyei Női Felnőtt Kézilabda Bajnokságban. Mint mondta, játékosaik átlagéletkora jóval 20 év alatt van, így az előttük álló szezonban elsődleges cél a rutinszerzés a felnőtt mezőnyben.

 

 

A vásárhelyi kézilabdás lányok a Sándorfalva elleni vasárnapi nagyszerű teljesítmény után tegnap is jó formát mutatva magabiztos győzelmet arattak.

 

A HLKC csapata a Csongrád Megyei Női Felnőtt Bajnokság 6. fordulójában Szegeden lépett pályára a Seni Girls SE ellen. A mérkőzés elején ugyan kicsit kapkodva, bizonytalanul játszottak, azonban 6-6 után állva hagyták a hazaiakat, és a félidő végén 7 gólos előnnyel vonultak le. Ezt az előnyt tartották a második játékrészen is, aminek végeredménye 25:17 lett. 

 

Az eddigi eredmények alapján sokan szurkolnak a vásárhelyi lányoknak, hogy a hátralévő fordulók is sikerrel záruljanak. Erre minden remény megvan, hiszen a csapat nagyrészt a 2010-ben az Országos Serdülő Bajnokságban szereplő játékosokból áll, valamint sikerült néhány rutinosabb játékossal is megerősíteni a keretet. A korábban Hódmezővásárhelyen huzamosabb ideig védő Baloghné Tóth Orsolya visszatért, Kovács Mónika Medgyesegyházáról, Sztancsik Rozália pedig az Orosháza Ksc csapatából került Vásárhelyre. 

 

A bajnokságban 6 csapat vesz részt, a Hódmezővásárhelyi LKC, a Sándorfalva SK, a Bordány Szövetkezeti SK, a Hódmezővásárhelyi SK, Szentes és a bordányi Seni Girls SE. Az őszi és tavaszi alapszakaszban a csapatok négyszer találkoznak egymással, ezt követi az első négy csapat rájátszása, melynek győztese jogot szerezhet a 2012/2013-as évben az NB2 osztályban való indulásra.

 

A 6. forduló eredménye:

 

SENI GIRLS SZEGED SE – HLKC 17 – 25 (8-15)
HLKC: Tóth – Olasz 3, Wöller 2, Forrai 1, Tószegi 6, Vass 2, Sajtos 5 Cs: Molnár (k), Kovács 2, Szabó 4, Krumesz, Blaskovics

 

 

Jövő héten két mérkőzéssel folytatódik a bajnokság: november 19-én Bordányban lépnek pályára a 4. fordulóból elmaradt mérkőzésen, majd 20.-án hazai pályán fogadják az eddig kiválóan teljesítő szentesieket.

 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.