BulvárÚjabb települések követik Vásárhely példáját

2016. március 2., szerda
 
Újabb települések követik Vásárhely példáját

Vásárhelyen a város útjain egyelőre csak egy van és sokáig nem is lesz túlsúlyban a hibrid, illetve „zöld rendszámos” autó, ám mégis az országban szinte egyedülállóan, már 2008. január elsején bevezette az önkormányzat a hibrid és elektromos autók ingyenes parkolási lehetőségét. A városban azóta nem csak a helyiek, hanem a Hódmezővásárhelyre ilyen kocsival érkezők is mentesülnek a fizetés alól.

 

 

 

 

Az elmúlt időszakban Vásárhely példáját több település is követte, újabban például márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a zöld rendszámtáblás járművek. Hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is. A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött a zöld rendszámos járművek díjmentes budapesti parkolásáról.

 

Magyarországon 2014-ben fogadták el a Jedlik Ányos-tervet, a magyar elektromobilitási stratégiát. A magyar jogrendben tavaly július elseje óta létezik a környezetkímélő jármű kategóriája, és szeptembertől elérhető a zöld rendszám. Zöld rendszámot a tisztán elektromos, a növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos, a külső töltésű hibrid elektromos, valamint egyéb, nulla emissziós gépkocsik kaphatnak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Átadás áprilisban

Átadás áprilisban

A 800 milliós kormányzati, valamint 169 milliós TAO-támogatásból épül egy 33x25 méteres fedett medence, a régi lelátó helyén is már áll az új épület. Képekkel!
Magas a Tisza - sok a belvíz

Magas a Tisza - sok a belvíz

A tetőzés e hét végére várható, Csongrádnál és Mindszentnél kevéssel az I. fokú szint alatti, Szegednél kevéssel az alsó rakpart szintje alatti vízállással.

 

Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.