GazdaságÚjabb társadalmi vita a hungarikum törvényről

2011. április 7., csütörtök
 
Újabb társadalmi vita a hungarikum törvényről

Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája által a Vásárhelyi Híreknek eljuttatott közleménye szerint, második körben bocsátja társadalmi egyeztetésre a Vidékfejlesztési Minisztérium a hungarikum törvényt.

 

 

 

 

Az első, január 10-én lezárult vita eredményeként 48 szakmai szervezet, magánszemély és állami szerv véleményezte nagyjából 200 oldalban a tervezetet. A megfogalmazott felvetések többségét beépítették a törvénybe.

Információink szerint a tervezet ősszel kerül a kormány elé

 

A hungarikumok a magyar nemzeti örökségünk megőrzendő és egyedülálló részét képezik, hírnevünket öregbítik és növelhetik megbecsülésünket szerte a világon. A hungarikum olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó nemzeti érték, amely belföldön és külföldön egyaránt bizonyítja a magyar nemzeti örökséghez történő tartozást, és amelyet a létrehozandó Hungarikum Nemzeti Bizottság (HNB) annak minősít.

A javaslatok alapján, kikerült a tervezetből a nemzeti kincs meghatározás, a hungarikum fogalmát pedig a korábbinál jóval részletesebben és precízebben, míg a nemzeti érték fogalmát általánosabban határozták meg. A tervek szerint a kereskedelemben megjelenő védett termékek hungarikum tanúsító védjegyet kapnak majd. A jövőben ilyen védjegyet csak azok a termékek viselhetnek, amelyek szerepelnek a Hungarikumok Nemzeti Gyűjteményében.

A cím elérésének első lépéseként a települések fakultatívan vehetik számba helyi értékeiket, ezeket felterjeszthetik megyei szintre, a rostán áteső termékek vagy más szellemi alkotások pedig eljuthatnak egy országos grémium elé, ahol nemzeti értéknek minősíthetik őket. A tervezet szerint a HNB által hungarikumnak nyilvánított magyar értékek gyűjteményéből áll majd a hungarikumok nemzeti gyűjteménye.

A települési, a megyei és az ágazati értéktárakat, valamint a határon túli értékeket összesítő gyűjteményt egy magyar értéktárnak nevezett adatbázisban fogják nyilvántartani. A hungarikum tanúsító védjegy bejegyzését a Vidékfejlesztési minisztérium kezdeményezi, tartalmi és formai követelményeit a HNB állapítja meg. A védjegy használói szerződést kötnek, amelyben a jogok és a kötelezettségek is szerepelnek. Az európai uniós vagy nemzetközi oltalom alatt álló nemzeti értékek külön elbírálás nélkül hungarikumoknak minősülnek. Nem minősíthetők hungarikummá a természetes személyek, jogi személyek, vagyis cégek és jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok.

A tervezet értelmében a Hungarikum Nemzeti Bizottság független szakmai testület, amelynek tudományosan megalapozott tevékenysége eredményeként jöhet létre a magyar értéktár, és ezen belül a hungarikumok nemzeti gyűjteménye. A 13 fős bizottságba tagot delegál az Országgyűlés, a vidékfejlesztési, a gazdaságpolitikai, a kulturális és oktatási, illetve az önkormányzati miniszterek, tovább a Magyar Tudományos Akadémia, a szabadalmi hivatal, valamint a határon túli szervezetek.

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.