KözéletÚjabb száznál több vásárhelyi katona érkezett a gátakra

2013. június 8., szombat
 

Pénteken éjjel Hódmezővásárhelyről még 100 katona indult el Koroncóra és Dunaszentpálra, ahol szombat reggel kapcsolódtak be a katasztrófa-elhárítási feladatokba.

 

 

 


Hajnalban az önkéntes tartalékosok is elindultak – összesen mintegy nyolcvanan – az MH 5. Bocskai István Lövészdandár két helyőrségéből Kalocsa felé. Innen egy mobil operatív csoport irányítja majd a Budapesttől délre fekvő területek védekezési munkálatait.Eddig több mint 900 bocskais, köztük 550 vásárhelyi katona már kedd óta folyamatosan dolgozik az árvíz sújtotta részeken, jelenleg is Győr, Győrújfalu, Győrzámoly, Tát és Ásványráró és Esztergom településeken erősíti és építi a gátakat.  Összesen így már csaknem 1500 katonájával vesz részt az árvízi védekezésben az MH 5. Bocskai István Lövészdandár.

 

Az 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely helyőrségében maradt személyi állománya és a technikai eszközök készen állnak arra, hogy szükség esetén rövid időn belül bevessék őket a katasztrófa sújtotta területeken. Erre csütörtökön szükség is volt, mert mint beszámoltunk róla, a dandár hódmezővásárhelyi helyőrségéből egy alumínium ladikot, két rohamcsónakoz, és két gumicsónakot indítottak útnak, hogy segítse az árvízi védekezésben részt vevők munkáját. 

 
 
VH - MH
 

Olvassa el ezt is!

20 vásárhelyi tűzoltó a Duna gátjain

20 vásárhelyi tűzoltó a Duna gátjain

Június 6-án reggel a váltást követően 20 vásárhelyi tűzoltó utazott a Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszához, ahol azonnal bekapcsolódtak a gátak megerősítésébe.
Hatalmas küzdelmek, brutális viszonyok

Hatalmas küzdelmek, brutális viszonyok

Az egész múlt heti esőzések után szinte senki sem bízott abban, hogy a  június 2-i vásárhelyi versenyre jó idő lesz, ami meg is látszott a nevezéseken  és a közönség számán.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...