KözéletÚjabb iskola Afganisztánban a vásárhelyi katonák segítségével

2012. június 19., kedd
 
Újabb iskola Afganisztánban a vásárhelyi katonák segítségével

Afganisztáni missziója alatt nem tétlenkedik a nagyrészt vásárhelyi katonákból álló Tartományi Újjáépítési Csoport 12. váltása. Kezük munkája nyomán újabb iskolával gazdagodott Baghlan tartomány.

 

 

 

 

 

Ez már a harmadik oktatási intézmény, amelyet az MH Tartományi Újjáépítési Csoport 12. (PRT-12) váltása - alig négy hónapos afganisztáni szolgálata alatt - ünnepélyes keretek között átadott.

 

A tizenkét tantermes iskolában megközelítőleg ötszáz fiú és lány tanul majd. A helyiek által a különleges kőzete miatt vörös ösvénynek nevezett területen több mint ezer család él. A gyerekek eddig gyalogosan jártak a több kilométernyire lévő szomszéd faluba tanulni.

Az oktatás prioritását nagyban mutatja, hogy az ünnepségen a nemzetközi erők katonáin kívül az afgán kormányzati és vallási vezetők is szép számmal képviseltették magukat.

 Monsi Abdul Majid tartományi kormányzó ünnepi beszédében kiemelte: „A tanárok a társadalom egyik legértékesebb alapkövei, mert a tudás jó irányba vezeti az embereket. Az ország fejlődéséhez sok iskolázott és művelt emberre van szükség. Remélem az itt tanuló kisdiákok közül többen majd egyszer a jövő vezetői lesznek.”

 

Somogyi János alezredes, a kontingens parancsnoka az ünnepségen elmondta, hogy a magyar katonák bármerre járnak a tartományban, amikor arról kérdezik az embereket, milyen támogatásra van szükség, az iskola, az oktatási rendszer fejlesztése az ivóvíz után a második helyen szerepel. „A hagyományok tisztelete és ápolása adja egy nemzet identitását, biztosítja kultúrájának életben tartását, az oktatás viszont a jövőjét jelenti. Ezek harmóniája minden nemzet fennmaradásának, és fejlődésének zálogai” - hangsúlyozta a parancsnok.

 
 
Forrás: MH sajtó - VH
 

Olvassa el ezt is!

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.