KözéletÚjabb FIDESZ kontra MSZP

2012. július 24., kedd
 

„A Jó ízlés határát súrolja, hogy Budapestről kell hívni idegeneket. Vajon mi szükség van arra, hogy máshonnan érkező MSZP-s pártkatonák mondják meg, mi a jó az itt lakóknak?” tette fel a kérdést Havasi Katalin a FIDESZ Hódmezővásárhelyi Szervezetének elnöke, a ma délután 3 óra előtt néhány perccel összehívott sajtótájékoztatón.

 

Fotók: VH

 

 

A Cseresnyés kollégium előtt Tóthné Kecskeméti Katalin települési képviselő is feltette a kérdést: „Talán nincsenek elegen Vásárhelyen, hogy Budapestről kell hozni embereket?” Molnárné Kecskeméti Rita pedig szintén úgy nyilatkozott: több választás zajlott már Vásárhelyen, de ilyenre még nem volt példa.

Havasi Katalin azt javasolta két képviselőtársának, győződjenek meg maguk az elmondottakról, illetve hátha választ kapnak kérdéseikre, sétáljanak át a Kossuth térre, a 15 órára meghirdetett nyilvános MSZP sajtótájékoztatóra.

 

A Kossuth téren mintegy 30-35 fő várakozott az MSZP sátra és standja körül. Kiss Andrea önkormányzati képviselő, az MSZP színeiben induló polgármester jelölt, látva a megjelent három fideszes képviselőt, a mikrofonok elé lépve azzal kezdte, hogy ő  - ellentétben a fideszesekkel – továbbra sem fog eljárni a tájékoztatójukra.

 

A sajtótájékoztató apropójának egy szórólapot nevezett meg, amelyen, mint mondta valótlanságok vannak. Sőt, véleménye szerint jogszabályellenes, hogy nem lehet tudni semmit a kiadóról. Többek között tételesen cáfolta a szórólap állításait, mondván soha nem volt szó a kórház bezárásáról, a laktanyát fejlesztették, a 47-es út építésének folytatása pedig a kisajátítások elhúzódása miatt késett. A szót Simon Gábor, az MSZP országos elnökhelyettese vette át, aki beszédében többek között „aljas kis irománynak” titulálta a szórólapot. Arról is beszélt: „irdatlan adósságban” van Hódmezővásárhely, majd egy régi mondást idézve azt mondta, „a 3 millió koldus országából, 4 millió elszegényedett ember országa lettünk.”

 

A sajtótájékoztató végén, egy kijelentés miatt heves szóváltás alakult ki az egyik fideszes képviselő és az ott lévő aktivisták között. Molnárné Kecskeméti Rita hangosan megjegyezte a „gyüt-möntek” mit tudhatnak a város életéről. Ezt egy idős aktivista hölgy sértésnek vette és indulatoktól sem mentesen kikérte magának, ami azután további szóváltást generált az MSZP-s aktivisták és a fideszes önkormányzati képviselők között. Simon Gábor kijelentette, „ezt fejezzük most be, ez egy sajtótájékoztató” majd többször megismételte, állnak elébe a polgármester jelöltek közötti nyilvános vitának.

 

Olvassa el ezt is!

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.