Kék hírekÚjabb betöréssel gyanúsított vásárhelyi személyeket vettek őrizetbe

2012. június 6., szerda
 
Újabb betöréssel gyanúsított vásárhelyi személyeket vettek őrizetbe

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette SZ. B. 46 és Zs. R. 21 éves férfiakat, akik az elmúlt hétvégén előzetes letartóztatásba helyezett 16 éves fiúhoz hasonlóan számos betörést követtek el a városban.

 

 

 

 


Március végén a Kossuth Olvasókörből érkezett bejelentés a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, hogy ismeretlen tettesek betörtek az épületbe, majd onnan különféle műszaki cikkeket, főként szerszámgépeket vittek magukkal mintegy kétszázezer forint értékben.

A nyomozás során a rendőrök látókörébe került egy 46 és egy 21 éves helybeli férfi, akik ellen korábban hasonló bűncselekmények miatt már folytattak büntetőeljárást. A beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján mindkét férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket lopás bűntette megalapozott gyanúja miatt.

Az adatgyűjtés során az is kiderült, hogy korábban egy telephelyre is betörtek, ahonnan szintén műszaki cikkeket és egy kerékpárt vittek magukkal kétszázezer forint értékben. Az ügy pikantériája, hogy a fiatalabbik gyanúsított korábban éppen itt dolgozott, de időközben elbocsátották.

Egy lakásba is betörtek, ahonnan műszaki cikkek mellett még a gyerekágyat is ellopták.

A két gyanúsítottat a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kihallgatását követően őrizetbe vette, a bíróság ma dönt előzetes letartóztatásukról.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.