Kék hírekÚj vezetői megbízások a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon

2012. március 19., hétfő
 
Új vezetői megbízások a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon

Az országos rendőrfőkapitány a bűnügyi igazgatói feladatok ellátásával 2012. március 16-tól dr. Urbán Zoltán rendőr alezredest, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályának vezetőjét bízta meg. A rendészeti feladatok ellátásával pedig Szilágyi Róbert rendőr alezredest, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatvezetőjét.

 

 

Megbízásuk ünnepélyes kihirdetésére a mai napon állománygyűlés keretében került sor, melyen az Országos Rendőr-főkapitányság részéről dr. Petőfi Attila rendő vezérőrnagy, bűnügyi főigazgató, országos rendőrfőkapitány-helyettes vett részt.

A két új igazgató eddigi beosztásuk alóli felmentéssel látja el a jövőben feladatát.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

A negyedik negyedre elfogyott az erő

A negyedik negyedre elfogyott az erő

Saša Vejinović csapatának lehetősége volt, hogy megtartsa az esélyét a felsőházi rájátszásra, ám sok hibával játszott, és végül 20 pontos vereséget szenvedett.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.