KözéletÚj verziójú Himnuszt énekeltetne Réthelyi az iskolásokkal

2011. június 8., szerda
 
Új verziójú Himnuszt énekeltetne Réthelyi az iskolásokkal

Levélben fordult Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a magyarországi közoktatási intézményekhez, annak érdekében, hogy a Himnusz és a Szózat diákok által "szívesebben fogadott, könnyebben énekelhető változatát" eljuttassa még az évzáró ünnepélyek előtt az iskolákba.

 

A Himnusz és a Szózat új változata letölthető ITT!

 

 

 A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Oktatási Hivatal honlapján közzétett, elektronikusan letölthető alkotások a Magyar Honvédség Központi Zenekara, valamint a Honvéd Férfikar előadásában hangzanak fel.
"Réthelyi Miklós bízik benne, hogy a magyarság összetartozását hirdető, jelképes erejű zeneművek most elérhetővé tett változatai népszerűek lesznek, az együtt-énekléssel pedig emelik majd az oktatási intézmények ünnepi pillanatainak fényét" - olvasható a kommünikében.
    Az idei tanév egy hét múlva június 15-én zárul, és csütörtöktől kezdődik az ország általános és középiskoláiban mintegy 1,3 millió diák számára a közel két és fél hónapos nyári szünet.

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.