Kultúra, oktatásÚj tagozatok régi lendület

2011. október 4., kedd
 
Új tagozatok  régi lendület

Új tagozatokat is indít a meglévők átalakítása mellett a Bethlen Gábor Református Gimnázium a következő tanévben. A vásárhelyi középiskola a sávos rendszert részesíti előnyben, a változások célja pedig, hogy minél több fiatal helyben tanuljon tovább. Többek között ez derült ki a mai beiskolázási sajtótájékoztatón.

 

Fotó: VH

 

„Nem a helyi iskolákkal akarunk versenyezni, hanem azt szeretnénk, hogy minél szélesebb körű legyen a választék egy általános iskolás diáknak, ha a továbbtanulásról van szó. Mindezek mellett az is a célunk, hogy a vásárhelyi leendő középiskolások itt maradjanak a városban és ne kelljen más településre utazniuk.”- mondta Kádár Péter, a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatója.

Sok újdonságot tartogat a Bethlen a 2012-es ’13-as tanévre. Az eddig megszokott tagozatok mellett, mint például a biológia-kémia, vagy a matematika-fizika párosítás, két új tagozatra is lehet felvételizni. Az egyik a természettudományokat továbbra is pártolva, a matematika és informatika párosítás, ahol többletóraszám biztosítja a szaktárgyakból való megfelelő felkészülést. A másik a művészeti szak, amelyen ének-zenei és tánc-dráma tantárgyakból terveznek emelt szintű képzést.

 

Az újdonságok a négyosztályos képzési rendszerbe épülnek be.

Az eddig megszokott tanrendben is akadnak változások, ezentúl, a humán tagozat magyar–történelem tantárgyi emelt szintű képzése a kommunikációs képzést is beemeli a kínálatba.

 „A még talán elég fiatal tudományág mellett azért döntött a gimnázium vezetése, mert idén megnyitotta kapuit Vásárhelyen a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, ahová a leendő felvételizők többletpontot vihetnek középiskolai szaktárgyaikkal.”- indokolta az új tantárgy bevezetését az igazgató.

 

A középiskolai oktatásból az idegen nyelvek sem maradhatnak ki. Természetesen minden évfolyam minden tagozatán van nyelvi képzés, de külön nyelvi tagozat is indul. Négyosztályos rendszerben angol emeltszintű, míg a nyolcosztályos tagozaton az angol mellett másik két idegen nyelv tanulására is lehetőséget kapnak a diákok.

 

Összegezve, sok az újdonság, de ezeknek csak úgy lehetnek részesei a leendő gimnazisták, ha sikeres felvételi vizsgát tesznek. A szóbeli és írásbeli megmérettetést tavaly vezette be az iskola, és az egyéves tapasztalat azt mutatja,- mint arról Kádár Péter is beszámolt - „a felvételizők 80 százaléka tett sikeres vizsgát és így mi is fel tudjuk mérni, hogy ki áll készen a gimnáziumi évekre.” A felvételi eljárás megkezdéséhez alapfeltétel a 4. illetve 8. általános iskolai osztály sikeres elvégzése.

Az induló és meglévő tagozatokról a diákok és a szülők egyaránt részletes tájékoztatást kaphatnak az iskola nyílt napján, október 17-én. Az érdeklődés mellett, egy-egy tanórára is bepillanthatnak a Bethlenbe készülő diákok.

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.