KözéletÚj parancsnoka van a vásárhelyi dandárnak

2025. augusztus 10., vasárnap
 
Új parancsnoka van a vásárhelyi dandárnak

Augusztus 9-én a dandárparancsnokság állománygyűlésén új parancsnok vette át a csapatzászlót és az alakulat vezetését a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós-laktanyában.

 

 

 

 

 

 

A Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár élére augusztus 4-i hatállyal Hattyár István ezredes került, aki elődjétől, Molnár Zsolt dandártábornoktól vette át a csapatzászlót és az alakulat vezetését a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós-laktanyában.

 

A dandárparancsnokság átadása-átvétele alkalmából rendezett állománygyűlésen Antal László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnoka úgy fogalmazott: az ókori görög filozófusok óta tudjuk, hogy a változás örök. „Most egy ilyen változásra kerül sor, amelyet akarunk, és amelytől előrelépést remélünk.” Hozzátette: a parancsnokváltás célja, hogy az pozitív hatással legyen a dandár működésére.



A vezérőrnagy méltatta – a szolgálatát az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyetteseként folytató – Molnár Zsolt dandártábornok parancsnoki tevékenységét, aki közel három éven át irányította a hódmezővásárhelyi alakulatot, és pályafutásának két mérföldköve is a városhoz kötődik. „Első tiszti beosztását is ebben a laktanyában kezdte 1993-ban, és itt szolgált dandárparancsnokként tábornoki kinevezése idején is.”

 

A jövő feladatai kapcsán Hattyár ezredes hangsúlyozta: a Lynx harcjárművekhez kapcsolódó páncélgránátos kultúra kialakítása, a vezetési és informatikai rendszerek átalakítása, valamint a harcászati, logisztikai és egészségügyi támogatás fejlesztése kulcsfontosságú lesz a következő időszakban.

 

Az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár hivatalosan 2023. január 1-jén alakult meg Hódmezővásárhelyen. Az önálló dandár létrehozása a Magyar Honvédség szervezeti átalakításának és képességfejlesztésének része volt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán

Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán

Megfékezték a tüzet hétfőn Hódmezővásárhely-Batidán, a lángok - a drónos magassági mérés szerint - végül 93 hektár gyepet, tarlót érintettek.
Megkezdődött a beiratkozás a Kalyi Jag vásárhelyi iskolájába

Megkezdődött a beiratkozás a Kalyi Jag vásárhelyi iskolájába

Az iskola nem szegregátumként, hanem nemzetiségi iskolaként működik majd, azaz roma és nem roma diákokat egyaránt várnak.
Több mint 200 program a nyár végén a SZIN-en

Több mint 200 program a nyár végén a SZIN-en

A SZIN-en így idén összesen tíz zenei helyszínen, több mint kétszáz fellépő váltja majd egymást augusztus 27-30. között, a szegedi Tisza-parton.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.