KözéletÚj névvel tovább a jól bevált módszerekkel

2011. május 22., vasárnap
 
Új névvel tovább a jól bevált módszerekkel

A Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató egyik egyházi intézménye lesz szeptember elsejétől az Aranyossy Ágoston Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó.

 

 

 

 

Mint ismeretes a Hódmezővásárhelyi Közgyűlés határozata értelmében idén ősztől új fenntartóhoz, a Katolikus egyházhoz  kerül a fogyatékkal élő, illetve sajátos nevelést igénylő gyerekekkel foglalkozó, országosan is elismerést kivívott intézmény. „Nem kívánunk változtatni, ezen a jól kialakított oktatói, nevelői koncepción”, mondta Ritz Judit a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szociális intézményi igazgatója. A Vásárhelyi Híreknek adott interjúban az igazgatónő elismeréssel szólt az Aranyossy-ban folyó munkáról, mint mondta, szeptembertől a most alapított Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató egyik intézményeként, a Katolikus Egyház fenntartásában működik tovább az iskola. A katolikus intézmények nevelési célkitűzései szerint szeretettel és odafigyeléssel, nagy-nagy türelemmel foglalkoznak a testi, értelmi, vagy beszédfogyatékos gyermekekkel. Az intézményben folytatni kell a ma már nagy hagyománnyal bíró úszás-, és lovasterápiát. Ezek ma már mind példaértékűek, mondta Ritz Judit. Személy szerint is nagyon örül annak, hogy ez a nagyszerű intézmény új fenntartójához kerül.

Mint arról már írtunk, a közgyűlési határozat után idén januárban dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök levélben jelezte átvételi szándékát. A VH szerkesztőségének birtokában lévő levélben a püspök azt is leírta, hogy mivel a közoktatást végző oktatási intézményeket fenntartó szervezetüknek még nincsenek tapasztalataik a gyógypedagógiai területen, ezért szükség lesz a megfelelő szakemberek segítségére.

Mint azt Ritz Judit is megerősítette, az átmenet szinte biztos hogy zökkenőmentesen lezajlik és ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szeptembertől már az új fenntartóval indulhat a tanév. Ezzel a lépéssel az állami normatíva lehívása is kedvezőbbé válik, ami javíthatja az intézmény feladatainak ellátási körülményeit. Az átadás, átvétel utolsóelőtti teendője júliusban, az egyház általi újraalapítása, nyilvántartásba vétele és a működési engedély kiadásának procedúrája.
 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.