BulvárÚj időszámítás kezdődik a menekültek számára

2015. július 31., péntek
 
Új időszámítás kezdődik a menekültek számára

A ma éjjel a zöldhatáron még átjutó menekültek közül, valószínű kevesen tudják, hogy rövid időn belül vissza is toloncolhatják őket.

 

 

 

 

A helyzet augusztus elsejétől változhat meg jelentősen, legalábbis jogilag, ugyanis érvénybe lép a kormány határozata a menekültügyi szabályok megváltozásáról. Ennek értelmében például gyorsított eljárással lehet megállapítani, hogy ki számít valóban menekültnek, és ki az, aki kitoloncolható. Meghatározzák a biztonságos országok körét is, ahová visszaküldhetők a bevándorlók, ha ott – akár oltalmazottként vagy menedékkérőként – egyszer már regisztrálták őket.

 

A migrációs nyomást lassan már a rendőrök sem bírják, szerdán több mint ezerhatszáz határsértőt fogtak el, nagyüzembe kapcsoltak a szállítók. A rendőrök 53 csoportban 1391 határsértőt, köztük 256 gyermeket tartóztattak fel a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén. A szerdai adatok szerint országszerte tiltott határátlépés miatt 1648 embert fogtak el a rendőrök, hat esetben közokirat-hamisítás, két gyanúsítottal szemben pedig embercsempészet miatt indult büntetőeljárás – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Vásárhelyi Híreket.

 

A Magyar Narancs arról ír, hogy az Amnesty International szerint a menedékjogról szóló törvény módosítása sérthet számos nemzetközi egyezményt: 1951. évi Genfi Menekültügyi Egyezmény; az Emberi Jogok Európai Egyezménye; A kínzás és más kegyetlen vagy megalázó büntetések elleni nemzetközi egyezmény; A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és Az Európai Unió Alapjogi Chartája,  illetve ellentétes lehet Magyarország Alaptörvényével.

„Levelet küldtünk a magyar országgyűlési képviselőknek, arra kérve őket, hogy éljenek alkotmányos jogukkal, és kezdeményezzék a módosítás Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát. Bízunk benne, hogy a magyar képviselők megértik a helyzet súlyosságát, és az emberi jogok védelmét helyezik gondolkodásuk középpontjába” – mondta Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

 

Júliusban az Országgyűlés újabb módosítást emelt be a menekültjogi törvénybe, amely kimondja, hogy azokról kérelmezőkről, akik „biztonságos származási országból” származnak, gyorsított eljárásban döntenek. Azok a kérelmek pedig, amelyeket olyan menedékkérők terjesztenek elő, akik „biztonságos harmadik országon” keresztül érkeznek, elfogadhatatlanok lesznek. Ez a módosítás augusztus 1-jén lép hatályba.

 

Olvassa el ezt is!

Új-régi határátkelő

Új-régi határátkelő

Reggeltől este hétig használható az 5-ös úton újranyitott Röszke-Horgos határátkelőhely.
Sok munkaerőt kell keríteni

Sok munkaerőt kell keríteni

A közeljövőben vásárhelyi közfoglalkoztatottakra is számítanak. Hogy a kerítés gyorsabban épüljön már a héten először mórahalmi és szegedi közfoglalkoztatottakat vonnak be a munkálatokba.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.