Kultúra, oktatásÚj épületben, új iskolapadokban kezdődik az új tanév

2011. június 11., szombat
 

Megszűnik a kétlaki élet a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában, hiszen az általános iskolás nebulók beköltözhetnek felsőbb éves társaik mellé az új épületszárnyba. A nemrégiben elkészült épület csillogó csempéi, hófehér falai és vadonat új iskolapadjai között 12 osztály kezdi a következő tanévet.

 

Nézze meg videó beszámolónkat ITT

 

 

2007-óta a város több pontján folyt az oktatás a Németh László Gimnázium és Általános Iskola berkein belül. Míg a gimnazisták az Ormos Ede utcán tanultak, az általános iskolás tanulók, a 4-től egészen a 8-ik évfolyamig az Árpád utcai, az egykori József Attila Általános Iskolában koptatták a padokat nap mint nap. Az oktatás így elég körülményessé vált, ezért is döntött a város egy új szárny építéséről. Így megszűnik a kétlaki élet, hiszen a június 10-én délelőtt ünnepélyesen átadott szárnyban 12 osztály kezdheti meg tanulmányait a következő tanévtől.  Egyelőre még az Árpád utcában maradnak a 7. és 8. osztályosok, de miután majd a két évfolyam elballag, tanítás már csak egy helyen lesz.

 

Az új épületszárnyhoz ünnepélyes átadás is dukált, amire a diákok alaposan felkészültek. Az új tantermek lakói közösen zengték a „Legyetek jók, ha tudtok” című dalt. Ezután a „De nehéz az iskolatáska „című szám is felcsendült, amit két lelkes alsós el is játszott. Az átadón dr. Lázár János polgármester is köszöntötte a kisiskolásokat leendő „második otthonukban.” Beszédében felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy mennyire fontos a tudás és az információ átadása és megszerzése. Ezek mellett azt is kihangsúlyozta, ritka alkalom, hogy nem egy uniós pályázati átadáson lehet jelen, hiszen ezt a beruházást a város saját erejéből, saját forrásból finanszírozta, bizonyítva elkötelezettségét az oktatás és a fiatalok iránt.

 

Az ünnepség után az alsósok dr. Lázár János, polgármesterrel együtt vágták át a nemzetiszínű szalagot, amiből mindegyik nebuló kért emlékbe egy darabot magának.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.