KözéletÚj elnöke van a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetségnek

2017. november 30., csütörtök
 
Új elnöke van a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetségnek

Új elnöke van a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetségnek. Oskovics György 12 évig vezette a közel ezer tagot tömörítő civilszervezetet.

 

 

 

 

 

 

Az új elnök Kissné Urgyán Mária lett, aki jelenleg a hódmezővásárhelyi Helyőrség könyvtárosa.

„A törvény értelmében nem kell a civilszervezet elnökének nyugdíjasnak lennie, egyébként az országos szervezet elnöke sem az” - válaszolta Oskovics György a Vásárhelyi Hírek kérdésére. A leköszönő elnök hozzátette, mind a hat elnökségi tag viszont nyugdíjas.

 

Ha a szövetség elmúlt éveit nézzük, aktivitásban nem volt hiány. Minden évben kirándulások, sport- és kulturális versenyek egész sora mellett, számítógépes tanfolyamokat szerveztek, energetikai pályázatok megírásában segítettek, részt vettek különböző egészségmegőrző programokban, ünnepségek, vacsoraestek sokaságával ápolták a lokálpatriotizmust és - az idősebbek számára különösen fontos - valahová tartozás érzését.     

A célok biztos, hogy az új elnök megválasztásával sem változnak.

Oskovics György az elnökválasztással kapcsolatos kérdésünkre elmondta, a szövetség elnöksége és ő maga is a törvényesség maximális figyelembe vételével járt el az új elnök megválasztásakor. Erre az Alapszabályzat adja meg a precíz útmutatást, amelyet bárki megtekinthet a szabályok értelmében csak a szövetség irodájában.

Két jelölt volt, Kissné Urgyán Mária és Zsarkóné Sánta Zsófia, az Újvárosi Olvasókör elnöke, aki több más városi szervezetben is aktívan részt vesz.  

 

A klubvezetők számára a jelölő bizottság szervezett egy bemutatkozó találkozót, amelyen mindkét jelölt megjelent. Oskovics György szavai szerint ennek az volt a célja, hogy mindkét jelöltet, elképzeléseit jobban megismerjék. Természetesen a küldöttek közül bárki felállhat és javasolhat elnökségi tagokat. A szabályok értelmében a vezetőségi tagokat pedig a küldöttgyűlés tagjai választják meg, miután lezajlott az elnök megválasztása.

"Ezzel és az Alapszabályzatban, a választással kapcsolatos szabályokkal a jelöltek tisztában voltak," - mondta Oskovics György. „Azonban nem sokkal később Zsarkóné Sánta Zsófia váratlanul visszalépett.”

Zsarkóné a Városi Televíziónak nyilatkozva így indokolta döntését: „november 6-ára kaptam egy meghívót, hogy jelenjek meg. Ez a jelölt bemutatkozásáról szólt. Megjelentem, a Nyugdíjas Szövetség klubtagjai Vásárhelyről és a klubvezetők is ott voltak, ekkor szembesültem vele, hogy van másik jelölt is. Ezen a megbeszélésen döntöttem úgy, hogy visszalépek, mert láttam, hogy mennyire szabálytalanul volt az egész elrendezve, hiszen előzőleg nem közölték velem, hogy nem én jelölök vezetőségi tagokat, hanem a klubvezetők” – mondta Zsarkóné Sánta Zsófia.

 

Oskovics György a Vásárhelyi Híreknek elmondta, mindegyik jelölt tisztában kellett, hogy legyen a szabályokkal, például a jelölő bizottság által felkért hét elnökségi tagot, a vezetőséget a jelölő bizottságnak kell javasolni, akiket a klubokból delegált 20 fős tagság választott meg. Ezeket a személyeket egyébként az új elnök, Kissné Urgyán Mária elfogadta.

A leköszönő elnök úgy gondolja, a választási procedúra szabályaival Zsarkóné is tisztában kellett, hogy legyen, ha nem, akkor tájékozódnia kellett volna. Visszalépése azt jelezte, szándékát nem gondolta igazán komolyan.

 

 

Mint megtudtuk, a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetségben sem az elnöknek, sem a vezetőségnek a munkájáért nem jár díjazás vagy bármilyen juttatás.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Házkutatás - előállítás - kitüntetés

Házkutatás - előállítás - kitüntetés

A Miniszterelnökség nyomására vegzálták a - többek között vásárhelyi civilszervezeteket is támogató - Ökotárs Alapítványt, most a Miniszterelnökség kitüntette őket. Frissítve!
Utalványt kaptak a rászoruló vásárhelyi családok

Utalványt kaptak a rászoruló vásárhelyi családok

Az ünnepek előtt csomagot is juttatnak a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőknek és a kismamáknak.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.