Kék hírekÜgyvédje szerint spray vakította el a rendőrt elgázoló osztrákot

2012. november 19., hétfő
 
Ügyvédje szerint spray vakította el a rendőrt elgázoló osztrákot

Ügyvédje szerint gázspray vakította el az Apátfalvánál intézkedő rendőrjárőrt elgázoló osztrák férfit - írta a Kurier című osztrák napilap hétfői számában. A lap egy videofelvételt is közzétett az október 11-én történtekről.

 

 

 


 

A cikk szerint a lap birtokába jutott videofelvételen többek között az látható, hogy a balról a Hummer mellé érkező motoros rendőr kinyújtott karral az álló terepjáróhoz fut és bedugja a karját az autó vezetőfülkéjének ablakán. A terepjáró vezetője ebben a pillanatban álló helyzetben gázt ad, és elgázolja a valamivel előtte, jobbra álló rendőrt.

Az újság ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a gyanúsított kijelentése szerint spray-t vetettek be ellene. A gyanúsított ezért semmit sem látott - mondta az osztrák férfi ügyvédje, Friedrich Schweikert a lapnak.

A cikk szerint a videofelvételt a gyanúsított gépkocsija mögött haladó egyik Hummer terepjáróban vették fel mobiltelefonnal és készítője eddig titokban tartotta. A felvételt az ügyvéd szerezte meg és elküldte az ügyészségnek. Az ügyvéd szerint a képsorok alátámasztják védence korábbi állítását.
    A képsorokat az újság közzétette internetes honlapján.

(http://kurier.at/politik/weltchronik/neues-video-entlastet-cop-killer/1.286.345)

 

A Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint egy baráti társaság Romániából tartott hazafelé négy Hummer terepjáróval, amikor egyikükkel szemben gyorshajtás miatt bírságot szabtak ki. A 34 éves, büntetett előéletű gyanúsított a konvoj elején haladt. A történtek után a konvoj továbbhaladt, ekkor az eddigi adatok szerint a későbbi gázoló - a szóvivő fogalmazása szerint - ráhúzta a terepjárót a traffipaxoló civil rendőrautóra. A rendőr ekkor kért segítséget, és megjelent két rendőrmotoros, akik megpróbálták megállítani a Hummert.

Az ügyészség tájékoztatása szerint ekkor a sofőr a mellé érkező rendőrmotorosra is ráhúzta a terepjárót. A másik motoros rendőr megelőzte a terepjárót, egy kereszteződésnél leszállt a járművéről. A konvoj ekkor megállt, majd a sofőr álló helyzetben gázt adott és elütötte a motoros rendőrt, aki később kórházba szállítás közben meghalt. A másik motoros rendőr és a civil rendőrautóban ülő rendőr ekkor odament a terepjáróhoz, de a sofőr nem akart kiszállni a járművéből. Ekkor rálőttek a járműre. Összesen 13 lövést adtak le. A sofőrt négy lövés eltalálta, súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Még ekkor is ellenállt, több perces dulakodást követően a két rendőr és egy civil tudta legyűrni.

Az ügyészség szóvivője októberi tájékoztatásában szintén beszámolt arról, hogy az eseménysort a Hummer mögött haladó másik, ugyancsak Hummer terepjáróból mobiltelefonon rögzítették.

A hatóság szerint a gyanúsított vélhetően ópiát- és morfinszármazékok hatása alatt állt a történtekkor. A férfival szemben hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette merült fel.

 

Frissítve!

Rendőrgázolás - Az ügyészség szerint csak egy vágott videofelvételt hoztak nyilvánosságra

A Kurier című osztrák lap internetes oldala csak egy vágott verziót közölt abból a hétperces felvételből, amelyen az októberi apátfalvi hummeres halálos rendőrgázolás látható - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

 

Fazekas Géza közölte: a vágatlan felvételen, amelyet az egyik járműből telefonnal készítettek, látható a fegyverhasználat, a rendőri intézkedés, az azzal szembeni ellenállás, valamint az is, amint a másik motoros járőrt leszorítják.

A gyanúsított német ügyvédje az osztrák lapnak úgy nyilatkozott, hogy az egyik intézkedő rendőr a jármű ablakán keresztül gázspray-vel lefújta védencét, aki emiatt gázt adott, és ekkor gázolta halálra a motoros járőrt. Fazekas Géza ezt az információt a nyomozásra való hivatkozással nem kívánta kommentálni. Azt azonban elmondta, hogy a helyszíni szemle során a terepjáró valamennyi ablaka teljesen fel volt húzva.

A szóvivő hozzátette: az elmúlt héten érkezett az ügyészséghez a most közzétett vágott videofelvétel a teljes hosszúságában, ám ez nem ugyanaz, mint amit a gázolás után az egyik Hummer terepjáró vezetőjének mobiltelefonjáról lefoglaltak. A szakértők jelenleg mindkét felvételt elemzik, ezek eredményétől függ, hogy lesz-e újabb gyanúsítás.

Fazekas Géza szerint ez a második felvétel az eddigi gyanút nem vonta kétségbe, így továbbra is hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják az osztrák férfit. A felvételeket az ügyészség a nyomozás érdekei miatt és kegyeleti okokból nem hozta nyilvánosságra - tette hozzá a szóvivő.

Fazekas Géza elmondta, hogy a gyanúsított írásbeli vallomást tett, amelyben - akárcsak kihallgatása során - tagadta a bűncselekmény elkövetését. A vallomása részleteiről azonban nem nyilatkozott a szóvivő.

Az osztrák gázolót a Szegedi Városi Bíróság október 12-én előzetes letartóztatásba helyezte.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.