KözéletÜgyességi verseny a vásárhelyi tűzoltó-parancsnokságon

2013. március 23., szombat
 

A Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltséghez tartozó három járás közül elsőként a Hódmezővásárhelyi Járási forduló került megrendezésre a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon március 22-én pénteken.

 

 

 

 

A zord délelőtti időjárási körülmények sem vették el a kedvét a négy középiskolás és négy általános iskolás kategóriában nevezett csapatnak, nagy lelkesedéssel várták kézi riasztósziréna verseny kezdetét jelző jelét. A csapatoknak a nyolc versenyállomásból hét helyen kellett bizonyítaniuk rátermettségüket, ügyességüket, és elméleti tudásukat.  A feladatok között szerepelt tesztlap katasztrófavédelmi és tűzvédelmi kérdésekkel, egy füsttel telített helyiségekben sérültet – amelyet egy fabábu jelképezett – kellett felkutatni és hordágyon kimenteni, mindezt védőfelszerelésben, majd elrejtett tárgyakat kerestek meg a fiatalok.

 

Feladat volt a tömlőgurítás, vízsugárral célba lövés gépjárműfecskendőről - védőfelszerelésben, az akadálypályán a letakart szemű csapattárs irányítása rádióval, a „veszélyes anyag” kocka-puzzle kirakása és rádióforgalmazás során információk átadása-átvétele amely a résztvevők memóriáját is próbára tette.

 

Az utolsó állomáson - amely már nem számított a pontversenybe - a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárműveivel, és tűzoltó szakfelszereléseivel ismerkedhettek meg a csapatok tagjai.

 

A versenyre a középiskolás kategóriában a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény, a HISZK Gregus Máté Tagintézmény I. csapata, a HISZK Gregus Máté Tagintézmény II. csapata és a Németh László Általános Iskola és Gimnázium csapata nevezett, míg az Általános iskola kategóriában a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, a Szent István Általános Iskola, a Varga Tamás Általános Iskola és Németh László Általános Iskola és Gimnázium általános iskolásai neveztek.

 

A jó hangulatú, nagy kihívásokkal teli verseny végén a járási forduló győzteseiként középiskolás kategóriában a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény csapata, általános iskolás kategóriában a Németh László Általános Iskola és Gimnázium csapata jutott be a megyei döntőbe, amely a Szegedi Vadasparkban rendeznek.

 
 
Forrás: Arany-Tóth Attila szóvivő Cs.M.K.I.
 

Olvassa el ezt is!

Mobil labort kapott Csongrád Megye

Mobil labort kapott Csongrád Megye

Radioaktív anyagok érzékelésére alkalmas detektor akár menet közben is használható.
Tisztjelöltek élesben

Tisztjelöltek élesben

A hódmezővásárhelyi 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljánál csapatgyakorlaton vettek részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói. Képekkel!
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...