KözéletUgye lesz jövőre is Tabáni Nap?

2011. augusztus 27., szombat
 

A tavalyi Tabáni Naphoz képest, idén még több érdeklődő gyűlt össze a Damjanich és a Szerencse utca sarkán. Sőt, a tömegből ítélve, jövőre, már új, nagyobb helyszínt kell keresnie a szervezőknek, a Kossuth Olvasókör elnökének, Kenéz Jánosnak.

 

 

 

 

„Úgy érzem, minden korosztály kedvének eleget tettünk. A színes programok között mindenki találhat kedvére valót, legyen az idős, fiatal, nő vagy férfi.”- mondta Kenéz János, a Tabáni Nap főszervezője. A Kossuth Olvasókör elnöke helyesen fogalmazott, hiszen a férfiaknak sörivó verseny, a hölgyeknek táncbemutató, míg a gyereknek ugráló vár biztosította a szórakozást.

A színpadon egymást érték a programok. A szokásos reggeli ébresztés után megnyitóbeszédek következtek, majd bábosok, bűvész, és a zenei, valamint a tánc világának számos képviselője birtokolta a tribünt. Kora délután a mazsorett- lányok pergő szoknyái és botjai mellett, a hastáncosok ringó csípőjére is rácsodálkozhatott a (férfi)közönség.

Ahogy telt az idő, úgy növekedett az érdeklődők száma, és a sztárvendégek műsorára teljesen megtelt a Szerencse utca sarka. A tömeg egy emberként énekelte, a dalokat a Sógorok Együttessel, sőt, többen táncra is perdültek, a Nád a házam teteje című nóta alatt. Egy biztos, a hangerő és a hangulat is tetőfokára hágott.

Az zenei előadók sorát, sztárvendégként a Sit Down Tragedy együttes folytatta. A fiatalokból verbuválódott csapat, az egyik tehetségkutató show műsort is megjárta már és most a tabáni városrész lakóit szórakoztatták. Az est zárására a szervezőktől Kiszin László kapott meghívást, aki egy utcabállal koronázta meg az amúgy is sikeres Tabáni Napot.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Orbán Viktor Vásárhelyen
Orbán Viktor Vásárhelyen A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.