Kék hírekTüzes hétvége volt

2015. június 15., hétfő
 
Tüzes hétvége volt

Június 13-án húsz négyzetméteres területen égett a tarló, Makó és Csanádpalota között. A kis területen keletkezett tűz is veszélyesen továbbterjedhet. A  makói egységet riasztotta a helyszínre a főügyelet. A tűzoltók rövid időn belül elfojtották a lángokat.

 

 

 

Ugyanaznap délután három óra körül lángra kapott az ősgyep Székkutas határában. A gabonatáblát is veszélyeztető tűz oltásán az orosházi hivatásos tűzoltók két egysége dolgozott, továbbá a helyszínre riasztottak egy hódmezővásárhelyi hivatásos rajt, valamint egy mezőkovácsházai vízszállító járművet. A tűz oltását a szegedi katasztrófavédelmi szolgálat koordinálta. A tűz egy tanyaépületet is veszélyeztetett, de a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült időben megfékezni a lángokat. Az oltási munkálatok este nyolc órakor fejeződtek be.

A Vásárhelyi Hírek megtudta, hogy az oltás helyszínére érkezett a Kiskunsági Nemzeti Park vezetője, aki megállapította, hogy anyagi kár nem keletkezett, ezért hivatalos tűzvizsgálat sem indul. A tűz oka ismeretlen, a szándékosság gyanúja viszont nem merült fel.

 

Vasárnap két helyen is meggyulladt az aljnövényzet Csongrád megyében. Délután két órakor Szentesen, a 451-es út mellett, este fél tízkor pedig Szatymaz külterületén lángolt a kiszáradt fű. A szentesi és a szegedi hivatásos tűzoltók fékezték meg a lángokat, melyek veszélytelen környezetben csaptak fel.

 

Olvassa el ezt is!

Kirobbanó formában a vásárhelyi színésznő

Kirobbanó formában a vásárhelyi színésznő

Pikali Gerda imádja a munkáját, megállás nélkül dolgozik, de amint van egy kis ideje, párja, Rékasi Károly mögé pattan a motorra és feltölti energiakészletét. Interjú.
Az idei fotószimpózium Mártélyra költözött

Az idei fotószimpózium Mártélyra költözött

Az elmúlt tizennégy évben mindig más és más témát jártak körbe az ország neves fotóművészei a vásárhelyi fotószimpózium keretében.

 

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.