Kultúra, oktatásTúllépni a megszokottságon - Rákász Gergely koncert Vásárhelyen

2011. április 29., péntek
 
Túllépni a megszokottságon - Rákász Gergely koncert Vásárhelyen

Túllépni a megszokottságon. Ez az, amit zászlajára tűzött Rákász Gergely koncertorgonista. Látványban és hangzásban egyaránt a tökéletesre törekszik a fiatal művész, aki megjárta már a világ legjelentősebb koncerttermeit. Stílusa egyedi, ő az akitől minden előadáson lehet újat tanulni és akinek a koncertjei egy életre szóló élményt jelentenek a zeneszeretőknek és azoknak is, akik csak kóstolgatják az orgonaműveket.

 

 

 

 

Ő a komolyzene egyik misszionáriusa, akinek megvan az az előnye, hogy fiatalos lendületével képes magával ragadni a hallgatóságot. Így nem csoda, ha ismét sokan lesznek kíváncsiak „Egy Koncert Kékben” – című látványkoncertjére május 26-án a Fekete Sas földszinti termében. 2010. őszén debütált új műsora, a korábbiaknál is látványosabb és érdekesebb orgonakoncert. Rákász Gergely elmondása szerint, két évig készült, amelyből egy év tervezés, egy év gyakorlás és nyolc utómunkálatokkal és forgatásokkal töltött hónap után került bemutatásra egy olyan új élmény, amelyben Papp Norbert festőművész barátjával közösen túlléptek a megszokott hangversenykereteken, és képi illusztrációkkal a művészi fogantatás közegébe helyezték a résztvevőket, azt az illúziót keltve, hogy a régi korokban szemlélődünk. Gershwin hangulata, a Kék Rapszódia orgonaátiratában, amit soha senki nem játszotta még klasszikus orgonán. Strauss Kék Duna keringője, Ravel Bolero-ja. Szóló orgonán való előadása, amelyben csupán az ütős szekció kísérete segít, nagyon szűk kevesek privilégiuma. Azoké, akik túllépnek az orgona szellemi keretein, és a hangszert mint szimfonikus zenekart szólaltatják meg. A művész bevallása szerint hét évig gyűjtötte a tapasztalatokat, mire jó szívvel bele mert vágni.

Ezekre a zenei izgalmakra számíthat a hódmezővásárhelyi közönség, május 26-án este 7-től a Fekete Sasban.

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.