FélpercesTudomásul veszi az Erste Bank a PSZÁF határozatát

2013. április 16., kedd
 
Tudomásul veszi az Erste Bank a PSZÁF határozatát

Tudomásul veszi az Erste Bank Hungary Zrt. a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) határozatát, a PSZÁF által kirótt 3 millió forintos bírságot a pénzintézet haladéktalanul megfizeti, és intézkedéseket tett annak érdekében, hogy hasonló hiba a jövőben ne fordulhasson elő.

 

 


 

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár, fideszes parlamenti képviselő csütörtökön elmondta: az Erste Bank Hungary Zrt. a hódmezővásárhelyi önkormányzat számlavezető pénzintézeteként "inkorrekt, tisztességtelen és a törvényeket sértő" lépéseket tett a várossal szemben, annak érdekében, hogy a város fogadja el a számlavezetési feltételeknek a település számára kedvezőtlen módosítását. Ezek miatt – országgyűlési képviselőként – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordult.

A PSZÁF dokumentumokat és tájékoztatást kért a banktól, amelyek alapján megállapította, hogy az Erste Bank Hungary Zrt. megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényt - közölte a képviselő.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Jogszabálysértő módon járt el az Erste Bank Hódmezővásárhellyel szemben

 

Olvassa el ezt is!

Húsz éven belül kell ledolgozni a tanulmányi időt

Húsz éven belül kell ledolgozni a tanulmányi időt

Kedvezőnek minősíthető változás az is, hogy amennyiben a hallgató a képzési feltételeket nem tudja teljesíteni, az állami támogatás visszafizetési kötelezettségében könnyítés lesz.
Negyedmilliárdból három utca újul meg Vásárhelyen

Negyedmilliárdból három utca újul meg Vásárhelyen

25 milliós önrész mellett kezdődnek a Hódtó, a Hóvirág és a Madách Imre utca útfelújítási munkálatai.

A 250 millióból, ahol az állapota megkívánja a három hódmezővásárhelyi utca útszerkezetét is átépítik. Az uniós forrásból finanszírozott munkálatok a nyár végén fejeződnek be.

A támogatás egyik feltétele az volt, hogy a beruházás a helyi buszjárat útvonalának utcái legyenek.

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 19. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.