Kultúra, oktatásTudomány és a hit összhangja

2010. november 23., kedd
 
Tudomány és a hit összhangja

A Betlenben „Jesenius Klub” elnevezéssel természettudományos kör alakult. Ismeretterjesztő és tehetséggondozó programokat szerveznek.

 

A nagyjeszeni Jeszenszky család egyike volt a legrégebbi magyar köznemesi családoknak: ősük, András vitéz a 13. század végén kapta a Turóc megyei Jeszent nemesi birtokul hősiessége jutalmaként. Első gyermeke, Jeszenszky János – nevének későbbi, latin változata szerint Jesenius – Wroclavban született 1566. december 27-én. A felvidéki magyar nemes az orvostudomány mellett a teológiában és a diplomáciában is maradandót alkotott.

Értelmével a korabeli modern tudomány haladását szolgálta, amely nem volt sem független hitétől, sem ellentétben nem állt vallásos meggyőződéseivel. Tudás és hit, tudomány és vallás egészséges egységet alkotott Jesenius életében, folyamatosan erősítve és motiválva egymást. Mint arról már beszámoltunk, november 23-án a Bethlen Gábor Református Gimnázium vezetése és fizika munkaközössége „Jesenius Klub” elnevezéssel természettudományos kört alakított. Tiszteletbeli elnöknek Prof. Dr. Gyulai József akadémikust, a fizikai tudományok egyik legjelentősebb hazai képviselőjét, az iskola öregdiákját kérték fel. Ma délután, a klub hivatalos megalakítása után, (képünkön)  „A természettudomány célja, küldetése a XXI. században” címmel tartott nyilvános előadást a gimnázium könyvtárában.  

 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.