BulvárTubát fotóztak Vásárhelynél

2018. június 14., csütörtök
 
Tubát fotóztak Vásárhelynél

Eddig idén az országban fotóval dokumentált 21 tubát figyeltek meg. Aki nem tudná, a felhőtubából földet érve tornádó lesz. Idén hat már volt.

 

 

 

 

 

 

 

Első alkalommal fényképezett egy Tomexx8828 felhasználó nevű fotós Hódmezővásárhely felett tubát. (Képünkön.)

Szerencsére ezúttal nem ért földet. Idén ez volt a 21., de eddig csak 6 alkalommal lett belőle tornádó. Tavaly 15 tuba és 7 tornádó volt, amelyek közül több súlyos károkat okozott családi házak tetőszerkezetében.

 

A tuba felhőtölcsér, légörvény, mely a benne zajló felhőképződés miatt lesz látható. Földet érése esetén tornádónak nevezzük, ekkor hatalmas pusztítást végez, életveszélyessé válhat. A tuba gomolyos szerkezetű felhőből, legtöbbször zivatarfelhőből nyúlik alá.

A tuba kialakulásának egyik feltétele az alacsony felhőalap, vagyis az, hogy a kondenzációs szint a talajfelszínhez minél közelebb legyen, ehhez szükséges megfelelő mennyiségű pára jelenléte a légkörben. Tubák létrejöttének másik feltétele a kellő erősségű örvényesség jelenléte, melyet a vertikális szélnyírás, vagyis az eltérő magassági szinteken mérhető szélvektorok különbsége biztosít.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Nagy Találkozás

A Nagy Találkozás

Szívélyes találkozót folytatott június 14-én reggel Lázár János és Márki-Zay Péter, amelynek végén a két politikus megállapodott, felfüggesztik a háborúskodást.
Sörfeszt start Vásárhelyen

Sörfeszt start Vásárhelyen

Rekord mennyiségű sörfőzde, ham ko ham és kenguru burger a negyedik sörfesztivál fedélzetén. Minden este 6-tól koncertek DJ-k. Részletes program.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.