SportTriatlonosok nagy találkozója volt Vásárhelyen

2013. május 28., kedd
 

Május 26-án a szeles esős idő sem lehetett akadály az egyik legnagyobb fizikai kihívást jelentő sportot űzők, a triatlonosok számára. Több mint százötvenen neveztek. 

 

 

Fotók: Gémes Lehel

 

 

Május 26-án a Sport XXI. Program Utánpótlás „A” és Triatlon Diákolimpia „B” kategóriás Regionális és Nyílt  Versenynek ismét Hódmezővásárhely adott otthont.

A Hód-Triatlon SE lebonyolításában három megye (Csongrád, Békés, Bács-Kiskun) triatlonosai szállták meg Hódmezővásárhelyt. Érkeztek versenyzők távolabbi megyékből is.

A versenyek a Gyarmati Dezső Sportuszoda 50 méteres szabadtéri medencéjében, az uszoda közvetlen közelében újonnan épített rekortán pályán, valamint az Ady Endre utcában zajlittak.

 

A hat ifjúsági korcsoport mellett a felnőttek, a veteránok és a seniorok is összemérték tudásukat. Szintén rendeztek Fegyveres testületek, Orvos, Gyógyszerész és Pedagógus bajnokságot is.

A vásárhelyi verseny tétje a Országos Triatlon Versenyre való bejutás volt. június 9-én Kecskeméten.

Az országos döntőre korlátlan számban nevezhettek a régiós versenyen résztvevő „A” kategóriában indult versenyzők, míg „B” kategóriában csak 4-4 egyéni versenyző nevezhetett.

A rendező Hód Triatlon SE versenyzői is indultak több kategóriában ésa több mint 150 fős mezőny és az esős időjárás ellenéri is jól szerepeltek:

 

Egyéni eredmények:


I. Korcsoport (2004-ben vagy később születettek) (50 m úszás, 1 km kerékpár, 0,5 km futás)

 

 „A” kategória fiú: Tóth Balázs 1., Koncz Barnabás 5., Molnár Ádám 8

„B” kategória: Gémes Ádám 1., Szabó Kornél 2., Szűcs Máté 4., Sárai Som 5., Szél Attila 6.,Tóth Máté 10.

„A” kategória leány: Fodor Kira 5., Vörös Adél 8.

 

 

II. Korcsoport (2002-2003-ban születettek) (100 m úszás, 2 km kerékpár, 1 km futás)

 

„A”  kategória fiú: Wolf Milán 1., Gémes Tamás 7., Szántai Gábor 9., Gólya Richárd 11.

„A”  kategória leány:  Kiszely Boglárka 8.

 

 

III. Korcsoport (2000-2001-ben születettek (200 m úszás, 4 km kerékpár, 1 km futás)

 

„A”  kategória: Bereczki Péter 4., Tápai Balázs 5., Tóth Balázs 9., Vörös Béla 10.

„B” kategória: Szanda Márton 3.

 

 

IV. Korcsoport (1998-1999-ben születettek)  (300 m úszás, 8 km kerékpár, 2 km futás)

 

„A” kategória: Walter Gergő 6., Rózsa Dániel 7., Kiszely Milán 8., Szabó Áron 9.

 

 

V. Korcsoport (1996-1997-ben születettek) (500 m úszás, 10 km kerékpár, 3 km futás)

 

„A” kategória fiú:  Vörös Kornél 6.

„B” kategória leány:  Szántó Lili 1., Mucsi Ágnes 2.

 

 

Felnőtt (1974-1993-ban születettek)   (500 m úszás, 10 km kerékpár, 3 km futás)

 

„A” kategória:Csányi Róbert 2.

 

 

CSAPAT eredmények:


   I. Korcsoport „A”:            Tóth Balázs, Koncz Barnabás, Molnár Ádám I.

   I. Korcsoport B”:             Szabó Kornél, Szűcs Máté, Sárai Som I. Szél Attila.,Tóth Máté II.

  II. Korcsoport „A”:            Wolf Milán, Gémes Tamás, Szántai Gábor II.

III. Korcsoport „A”:              Bereczki Péter, Tápai Balázs, Tóth Balázs II.

IV. Korcsoport „A”:              Walter Gergő, Rózsa Dániel, Kiszely Milán II.

 

Olvassa el ezt is!

Krucsai Zsanett a Junior Atlétikai EB-re utazó magyar keret tagja

Krucsai Zsanett a Junior Atlétikai EB-re utazó magyar keret tagja

Május 25-26-án Budapesten nemcsak elérte a kvalifikációhoz szükséges pontszámot, hanem 7 próbában öt versenyszámban megjavította egyéni rekordját is.
Támogatják az átállást a digitális tévézésre

Támogatják az átállást a digitális tévézésre

Hódmezővásárhely és környéke a digitális átállás első ütemébe esik. Időszerű megtenni a szükséges lépéseket, hogy augusztus elsejétől is lehessen otthon tévézni.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.