SportTovábbra is veretlen a HFC

2012. március 26., hétfő
 
Továbbra is veretlen a HFC
Három forduló után még nem talált legyőzőre a Hódmezővásárhelyi FC a labdarúgó NB III Alföld csoportjában. Legutóbb Kecskeméten játszottak gólnélküli döntetlent Szűcs Róbert legényei.

 

 

 

 

 

Remek mérkőzést láthattak azok a szurkolók, akik kilátogattak a kecskeméti stadionba, hiszen az idényt két vereséggel kezdő hazaiak és a két győzelemmel rajtoló vásárhelyiek egyaránt győzelemre játszottak. A találkozót megelőzően a pénteki NB I-es Honvéd – Kecskemét mérkőzést eltiltás miatt kihagyó Tököli Attila és Bori Gábor is jelezte Török László edzőnek, hogy játékával szívesen segítene a KTE második csapatának az első tavaszi győzelem megszerzésében. A lilák mestere azonban úgy döntött, hogy nem kockáztatja a két labdarúgó esetleges sérülését, hiszen rájuk a hátralévő NB I-es fordulókban még komoly szerep hárul.

 

Az első félidőben felváltva kerültek veszélybe a kapuk, de a helyzetek mindkét oldalon kimaradtak. Szünet után a hazaiak leginkább a pontrúgások utáni kapu elé ívelt labdákból veszélyeztettek, de igazán nagy helyzetük nem adódott, a kisebb lehetőségeiket pedig a vásárhelyiek kapusa, Kovács Krisztián magabiztosan hárította. A kecskeméti kapu gyakrabban forgott veszélyben, Domonkos előtt több gólszerzési lehetőség is adódott, míg Bakos kapuba tartó lövése a bevetődő hazai védő kezéről vágódott ki, de Takács játékvezető nem ítélt büntetőt. A hajrában már egyik csapat sem kockáztatott, így maradt a gól nélküli döntetlen.

 

 

A vásárhelyiek a három tavaszi fordulót követően hét pontot gyűjtöttek, és április 1-jén (vasárnap) 16.30-as kezdéssel hazai pályán, a Jánoshida ellen tovább szaporíthatják pontjaik számát, ami elengedhetetlenül szükséges, ha célkitűzésüknek megfelelve a középmezőny első felében akarnak végezni.

 

Az NB III Alföld csoport 18. fordulójában:

 

Kecskeméti TE II. – Hódmezővásárhelyi FC 0-0. Kecskemét, 100 néző. Vezette: Takács T.

 

KTE II.: Antal – Hajnal (Faragó B.), Szabó Gy., Szénási, Brdaric – Tölgyesi (Máté G.), Forró, Balog Sz., Hegedűs – Farkas A., Sarus (Csima). Edző: Török László.

 

HFC: Kovács K. – Boros, Antal K. (Bakos Á.), Kavaric, Marton – Varga M., Sipos, Juhász II. S., Varga I. – Kökény (Molnár Zs.), Domonkos (Lékó). Edző: Szűcs Róbert.
Jók: Szabó Gy., Szénási, Forró, Hegedűs, illetve Kovács K., Kavaric, Marton, Kökény.

 

 

Török László: “Sajnálom, hogy a csapatom nem tudta megszerezni első tavaszi sikerét, bízom benne, hogy mihamarabb túl tudunk lendülni a holtponton.”

 

 

Szűcs Róbert: “A helyzetek alapján győzhettünk volna, de összességében igazságosnak tartom a döntetlent."

 
 
Forrás: szegdma.hu
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Transzformáció/Interpretáció - a vizuális művészet nyelvén

Transzformáció/Interpretáció - a vizuális művészet nyelvén

A vásárhelyi Szabó Klára Petra és Erős Apolka, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatóinak közös kiállítása nyílik az Alföldi Galériában.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.