KözéletTovábbra is terjed az influenza

2012. március 8., csütörtök
 
Továbbra is terjed az influenza

Csongrád Megye valamennyi egészségügyi intézményében látogatási tilalom van, amit az influenzás megbetegedések emelkedő száma tett indokolttá.

 

 

 

 

 

 

Az Országos Epidemiológiai Központ heti jelentése alapján február 27. és március 4. között 39 500 fő fordult orvoshoz influenza, influenzaszerű megbetegedés miatt, ez 17%-kal több, mint az előző héten regisztrált betegek száma.

Igaz hogy 6 megyében már csökkent az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma, de  például Csongrád megyében több mint másfélszeresére nőtt az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. Továbbra is a 15 éven aluliak voltak a legérintettebbek, Csongrád megyében betegek 51.6 százaléka volt gyermek.

Az intézet összegzése szerint, a klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy a 2012. év 6. és 9. hete között országos influenzajárvány alakult ki, becslések szerint a járvány négy hete alatt a lakosság 1,1 %-a fordult orvoshoz. Továbbra is érintett az egész ország területe, néhány megyében azonban már csökkent a betegek száma. Vas megye kivételével minden megyében igazolták az influenzavírusok jelenlétét. Az idei szezonban ezen a héten azonosították a legtöbb influenzavírust (80), az influenza-pozitivitási arány 40,0% volt. A járvány kialakulásáért a H3N2 altípusú influenza A és az influenza B vírus a felelős.

 
 
Forrás: OEK
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.