Kultúra, oktatásTovábbra is a legjobb öt között a Szegedi Tudományegyetem

2015. november 18., szerda
 
Továbbra is a legjobb öt között a Szegedi Tudományegyetem

A Semmelweis Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem - a hallgatói és az oktatói kiválóság alapján ezek az intézmények állnak a HVG 2016-os felsőoktatási rangsorának élén.

 

 

Képünkön a Mezőgazdasági Kar egyik előadóterme (Fotó: VH)

 

 

Abban sincs változás, hogy továbbra is a top 10-es listán találhatóak a nagy vidéki tudományegyetemek, a szegedi, a pécsi és a debreceni, illetve a pesti Corvinus és a Műegyetem.

Az intézményi összesített rangsor összeállításakor figyelembe vették a nappali alap- és osztatlan képzésekre első helyen jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a B2-es vagy C1-es nyelvvizsgával felvett hallgatók átlagát, a középiskolai tanulmányi versenyeken kiemelkedő helyezést elért elsőévesek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó nappali tagozatos hallgatók számát, valamint az MTA-címekkel rendelkező oktatók arányát.

 

Rang 

Intézmény 

Oktatói kiválóság (rang) 

Hallgatói kiválóság (rang) 

  1.

Semmelweis Egyetem (SE)

  4.

  4.

  2.

Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)

  7.

  3.

  3.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)

  6.

  5.

  4.

Szegedi Tudományegyetem (SZTE)

  5.

  7.

  5.

Pécsi Tudományegyetem (PTE)

  3.

11.

  6.

Pannon Egyetem (PE)

  2.

17.

  7.

Testnevelési Egyetem (TE)

  7.

13.

  8.

Debreceni Egyetem (DE)

13.

  8.

  8.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE)

16.

  5.

10.

Budapesti Corvinus Egyetem (BCE)

21.

  1.

10.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)

21.

  1.

 

Ha sorrendbe állítjuk az intézményeket a hallgatók száma szerint, a lista első tíz intézménye adja az összhallgatói létszám közel háromnegyedét, ami mutatja ezeknek a képzési központoknak a magyarországi felsőoktatási szférában betöltött meghatározó súlyát - olvasható a kiadványban.

Közülük is kiemelkedik az az öt intézmény, amely külön-külön is tízezer főt meghaladó létszámával összesen a teljes hallgatóság közel felét teszi ki: ezek a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem.

 

 
 
VH-eduline
 

Olvassa el ezt is!

Magabiztos játékkal a legjobb nyolc között

Magabiztos játékkal a legjobb nyolc között

Kreatív, közönségszórakoztató játék, szabálytalanság, egyéni hiba. Volt minden, de így is tovább jutott a Vásárhelyi Kosársuli a Hepp Ferenc Emlékkupában.
Jól megfér egymás mellett a szakképzés és a színjátszás

Jól megfér egymás mellett a szakképzés és a színjátszás

A vásárhelyi Eötvös József szakképző Szegeden a szakmai képesítések megszerzésének lehetősége mellett, bemutatkozott az iskola Színjáték szakköre is. Képekkel!
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.