Kultúra, oktatásTörténelem vetélkedőn jeleskedtek

2011. február 25., péntek
 
Történelem vetélkedőn jeleskedtek

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium csapata, a mezőnyből magasan kiemelkedő 90 százalék fölötti teljesítménnyel az első helyet szerezte meg.

 

 

 

Wekerle Sándor, első magyar polgári származású miniszterelnök tiszteletére szülővárosában, Móron február 24-én, az Erzsébet téri Művelődési Házban „Wekerle Sándor életműve és a dualizmus kora” címmel Országos Történelmi Vetélkedő megrendezésére került sor középiskolások részvételével, a civil kezdeményezésre létrejött Wekerle Sándor Emlékbizottság szervezésében.

A vetélkedő a Wekerle Sándor Emlékév első kiemelt rendezvénye volt, amelyen részt vett L. Simon László a Magyar Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke.

A vetélkedőn Wekerle Sándornak korábban díszpolgári címet adományozott magyar városok közül Budapest, Hódmezővásárhely, Miskolc, Székesfehérvár és Mór középiskoláiból összesen 11 csapat vett részt. Az interaktív vetélkedőn a csapatok a támogatóknak köszönhetően értékes díjazásban részesültek, az első helyezett csapat 100.000 Ft értékű díjat kapott. A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium három fős csapata, a mezőnyből magasan kiemelkedő 90 százalék fölötti teljesítménnyel az első helyet szerezte meg.

Képünkön a csapat tagjai: Bacsa Péter, Horváth Tamás, Nagy Viktor, mindhárman a XI. D. osztály tagjai és felkészítő szaktanáruk Szilágyi Kata.

 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.