SportTörök Ferenc Leány Kézilabda Torna Hódmezővásárhelyen

2012. október 5., péntek
 
Török Ferenc Leány Kézilabda Torna Hódmezővásárhelyen

Október 6-7-én második alkalommal rendezi meg a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club, a Török Ferenc Leány Kézilabda Tornát. A nyílt, nevezéses versenyen Magyarország legjelentősebb utánpótlás-nevelő sportegyesületei és sportiskolái vesznek részt.

 

 

Fotó: VH


Négy korosztályban 27 csapat, több mint 300 sportolója küzd meg a kétnapos versenyen a helyezésekért, ezzel a II. Török Ferenc Leány Kézilabda Torna az őszi időszak országos viszonylatban is legjelentősebb kézilabda utánpótlás versenyévé lépett elő, mely szerepel a Magyar Kézilabda Szövetség kiemelt utánpótlás eseményei között.

 

A torna erősségét, rangját jelzi, hogy a 2011/2012. évi Országos Bajnokság korosztályos döntőiben szereplő csapatok közül 14 vesz részt a szombaton és vasárnap zajló küzdelmekben.

A verseny valamennyi mérkőzése a Csongrád Megyei Kézilabda Szövetség által delegált, hivatásos játékvezetők közreműködésével zajlik, három helyszínen: a Hódtói Sportcsarnokban, a Kaszap utcai Sportcsarnokban és a HISZK Gregus Máté Tagintézmény tornacsarnokában.

 

Az eredményhirdetés vasárnap 16.15 –kor lesz  a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 U12 Benevezett csapatok: Debreceni SC – SI, Kézilabda Szeged SE, Orosházi NKC, Törökszentmiklósi KE, Tamási KC, Euro – Novex Tápiószele, Szeged Kiskundorozsma KSE, Hódmezővásárhelyi LKC

 

 

U10 Benevezett csapatok: Debreceni SC – SI, Éles Kézilabda Iskola SE, Szeged Kiskundorozsma KSE, Balmazújvárosi LKSE, Student Comfort KUK, Hódmezővásárhelyi LKC

 

 

U9 (szivacs-kézilabda 5+1) Benevezett csapatok: Szeged Kiskundorozsma KSE, Törökszentmiklósi KE, Kézilabda Szeged SE, Tamási KC, Student Comfort KUK, Euro – Novex Tápiószele, Zsombói SE, Hódmezővásárhelyi LKC

 

 

U8 (szivacs-kézilabda 3+1) Benevezett csapatok: Student Comfort KUK, Szeged Kiskundorozsma KSE, Törökszentmiklósi KE, Balmazújvárosi LKSE, Hódmezővásárhelyi LKC

 

Olvassa el ezt is!

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.