SportTornagyőztes a Kosársuli U11

2012. november 28., szerda
 
Tornagyőztes a Kosársuli U11

A Hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesület évek óta rendkívül nagy hangsúlyt fektet utánpótlás bázisának szélesítésére.

 

 

 

 


Az NB I/B-s felnőtt csapat mérkőzéseinek népszerűségére építve könnyen tudja a klub a kisgyerekeket kosárlabda edzésre csábítani. Az egyesület három általános iskolában is tart ingyenes előkészítő foglalkozásokat az első/második osztályos tanulóknak. A harmadik és negyedik osztályosok számára már az elmúlt bajnoki szezonban is 6 kenguru (u11-es korosztályú) csapatnak tartott edzéseket a Kosársuli. A legfiatalabb kis kosarasokkal 7 edző foglalkozik hétről-hétre az edzéseken és mérkőzéseken.

 

A 2012/2013-as bajnokságra százhat 2002/2003-as születésű fiú részére kellett játékengedélyt kiváltani, ugyanis 3 csapat (a Vásárhelyi Bikák, a Vásárhelyi Skorpiók és a Vásárhelyi Csikók) az Országos Kenguru Bajnokság Dél-Alföldi régiójában, 3 együttes (a Vásárhelyi Tigrisek, a Vásárhelyi Pumák és a Vásárhelyi Kiscsikók) pedig a Megyei Kenguru Bajnokságban játszik.

 

A hat csapat legtehetségesebb 25 játékosa alkotja a Kosársuli válogatottját, amelynek további két edzést tart Mócsai Milán. Az NB I/B-s felnőtt csapat kiváló játékosa középfokú edzői végzettséggel rendelkezik. A legkisebbek mellett az egyik u12-es csapat edzője is, de segít az u14-es gárda felkészítésében is. 

 

Szombaton került sor a válogatott első szereplésére a Hódtói Sportcsarnokban. Ez a korosztály már nagypályán játszik, de alacsonyabban (260 cm-re) lévő minipalánkra, és kisebb labdával.

A szombat-vasárnapi tornán a Kosársulin kívül öt csapat vett részt: a Nagykőrös, a Szentes és a Békés mellett Szerbiából a Csoka és a Zrenjanin.

A Kosársuli válogatottja jól szerepelt, ugyanis szombaton tornagyőztes lett, vasárnap pedig a második helyet szerezte meg.

Három meccset nyertek kiváló játékkal, nagy különbséggel Mócsai Milán kis tanítványai - és csak a Vajdaság egyik legjobb csapata, a Zrenjanin tudta legyőzni őket.

 

 

Eredményeik:

 

 

Vásárhelyi Kosársuli - KK Csoka (SRB)  61-17

legjobb dobóink: Bodócsi Benjamin 19, Nagy Dominik 16, Balogh Márkó 8

 

 

Vásárhelyi Kosársuli - Nagykőrösi Sólymok  90-27

legjobb dobóink:  Gyurkovics Balázs 20, Nagy Dominik és Kozma Péter 15-15, Balogh Márkó 13, Bodócsi Benjamin 9

 

 

Vásárhelyi Kosársuli - Békési SZSK105-36

legjobb dobóink: Bodócsi Benjamin 40, Gyurkovics Balázs 17, Koncz Milán 14, Szabó Attila 8, Baranyi Balázs és Nagy Dominik 7-7

KK Zrenjanin - Vásárhelyi Kosársuli 63-40

legjobb dobóink: Bodócsi Benjamin 13, Gyurkovics Balázs 11, Nagy Dominik 5

 
 
Forrás: Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.