Kultúra, oktatásTök jó nap volt a Klauzálban

2013. október 25., péntek
 

Október 25-én a Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor Utcai Telephelyén Tök-Öko napot rendeztek, amely a Hol vagy energia…?  projekthét zárónapja volt.

 

 

 


 

Kifejezetten családiasra akarták szervezni, mert szerették volna, hogy tanulóiknak és családtagjaiknak egy kellemes közös délután legyen - mondta a Vásárhelyi Híreknek Tatárné Kovács Marianna a Tök-Öko nap egyik szervezője.

Az előző tanévektől eltérő programokkal, délután kettőtől várták a családokat. Megnézhették a projekthét produktumainak rögtönzött kiállítását, amelyen a gyerekek által készített, száz százalékban újrahasznosított alapanyagokból készített energia plakátokat, valamint szélforgókat, víz- és hőerőműveket állították ki.

 

És persze a program elmaradhatatlan részei voltak az ilyenkor szokásos ügyes tökfaragások, valamint vicces és olykor ijesztő arcfestések.

A délután folyamán Tök-Öko bohóc járta az iskola udvarát és folyosóit és kérésre lufi-állatkákat hajtogatott a gyerekhadnak.

Ügyességi versenyekben is bővelkedett a Tök-Öko nap, természetesen a gyerekek a szüleikkel egy-egy csapatot alkotva mérkőztek meg. De volt Családi activity is.

Előzetesen tökös süteménysütő versenyt is meghirdettek, és sok anyuka kreativitását dicséri a közel kéttucatnyi torta és süti csoda. Hattagú zsűri döntött a legjobbakról. Igazából persze a gyerekek sokkal egyszerűbben elintézték a zsűrizést: a lényeg az volt, csak a tányérjuk legyen tele, ugyanis a sütőverseny „helyezett és nem helyezett résztvevőjét”, az utolsó morzsáig megették.   

A Tök-Öko nap végén Tatárné Kovács Marianna összegzése szerint, látva hogy a gyerekek és a szülők milyen jól érezték magukat, biztos, hogy jövőre sem hagyják ki ennek a remekül sikerült családi délutánnak a megrendezését.

 

Olvassa el ezt is!

Őszi hangulatban

Őszi hangulatban

Falevelekkel, szőlőfürttel dekorált, esőkabátos, esernyős gyerekekkel telt meg október 24-én délután a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola tornacsarnoka. Képekkel!
Két vásárhelyi taekwondos a magyar válogatottban

Két vásárhelyi taekwondos a magyar válogatottban

A hétvégét Szerbiában tölti a magyar taekwondo válogatott a világranglista versenynek számító Galeb Trophy idei, hagyományos versenyén. Ezernél is többen lépnek szőnyegre.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...