SportTojáshéj a fenekükön - érem a nyakukban

2016. április 11., hétfő
 

Tőkés János edző lelkes vásárhelyi gyerekcsapata veti bele magát a királyok játékába. Figyelmük, összpontosításuk, na és játékszeretetük ismét dobogós helyezéseket eredményezett.

 

 

 

 

 

 

Április 9-én a kecskeméti 4 évszak Országos Gyermekversenyen vett részt népes, 12 fős ifjúsági csapat, akik kitűnő teljesítményüknek köszönhetően a 8 és 10 év alatti korcsoportokban tarolták le a mezőny élét.

 

Közülük is kiemelkedett Herczeg Viktória és Márkus Molli Amina, akik abszolút első helyet – fiúk és lányok együtt indultak – értek el korcsoportjukban. Meg kell említenünk három meglepetés embert is: a 8 éven aluliak korcsoportjában induló Domján András pályája elején járva először vett részt ezen a kecskeméti versenysorozaton, s nyugodt megfontolt játékának köszönhetően mindjárt a második helyre tornázta fel magát. A legnagyobb meglepetést azonban a még csak 6 éves, óvodába járó Angyal Csanád nyújtotta, aki az utolsó fordulóban a verseny későbbi fiú győztesét mattolta be, ezzel megszerezve a harmadik helyet.

Végül ne feledkezzünk meg az 5 és fél éves óvodás hölgyről, Herczeg Zsófiáról sem, aki a legkisebb lányok között nővére mögött a második helyen végzett.

 

Eredmények:

 

8 éven aluli lányok:

 

1. Herczeg Viktória (Szőnyi B.) 5,5 pont (abszolút győztes),

 

2. Herczeg Zsófia (Szeremlei S. Ovi) 4,0.

 

8 éven aluli fiúk:

 

2. Domján András (Kertváros) 5,0 pont,

 

3.Angyal Csanád (Mária Valéria Ovi) 5,0,

 

4.Szép Kristóf (Szőnyi B.) 4,5.

 

10 éven aluli lányok:

 

1. Márkus Molli Amina (Varga T.) 6,0 pont (abszolút győztes)

 

2. Kis Izabella (Szőnyi B.) 5,0,

 

3.Molnár Orsolya (Szent I.) 4,5.

 

10 éven aluli fiúk:

 

1.Megyaszai Balázs (Kertváros) 6,0 pont,

 

2.Venicz Levente (Németh L.) 5,5. 

 
 
VH-Tőkés János
 

Olvassa el ezt is!

Képzeletben a Loire-völgyében

Képzeletben a Loire-völgyében

Idén is színes, frappáns, élvezetes és kiváló hangulatú napot teremtett az idén 23 éves Ismerd meg Franciaországot! verseny a Fekete Sasban. Eredményekkel!
Köszönik a segítséget

Köszönik a segítséget

Vásárhelyieknek és székkutasiaknak köszönhetően 2 tonna kupak gyűlt össze a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány felhívására.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.