GazdaságTízezer magyar gyermek éhezik

2012. március 4., vasárnap
 
Tízezer magyar gyermek éhezik

200 milliárd végzi a kukában. Ennyibe kerül az a 400 ezer tonnányi lakossági élelmiszer, ami évente a szemetesbe kerül. Közben Magyarországon a becslések szerint mintegy 100 ezer ember éhezik, köztük tízezer gyermek.

 

 

 

 

 

Három hónapos kampányt indít márciusban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a lakossági élelmiszer-hulladék csökkentése érdekében - közölte Cseh Balázs, az egyesület elnöke Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

 

Az elnök elmondta: Magyarországon a becslések szerint évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik. Ebből 400 ezer tonnát tesz ki a lakossági élelmiszer-hulladék. Ez utóbbi értéke - kilogrammonként átlagosan 500 forinttal számolva - mintegy 200 milliárd forint.

 

Cseh Balázs szerint a tudatos fogyasztás és vásárlás széles körű propagálásával és a pazarlás csökkentésével sok pénzt takaríthatnának meg az emberek. Ezért is kezdeményezte az egyesület a május végéig tartó "Esélyt az ételnek!" elnevezésű akciót. (Nézze meg az akció honlapját ITT!)
A mintegy 47 millió forint költségű program 95 százalékos uniós támogatással valósul meg.

 

A sajtótájékoztatón elhangzott: naponta a világon mintegy 25 ezer ember hal éhen, miközben évente 1,3 milliárd tonna élelmiszer-hulladék keletkezik. E mennyiség fele 1 milliárd ember ellátására lenne elegendő. A statisztikák szerint jelenleg ennyi az éhezők száma a világon.
Magyarországon a gyakorlatilag is éhezők számát 100-200 ezerre teszik a szakértők. A minőségi éhezők száma - vagyis, akik nem jutnak megfelelő minőségű élelmiszerhez, például húshoz rendszeres időközönként - a magyar lakosság mintegy negyede, 2,5-2,6 millió ember.

 

Az élelmiszerekkel való takarékoskodás azért lenne fontos, mert a megtakarítások révén - ami az előállításba fektetett munkát, energiát és alapanyagot is jelenti - csökkenteni lehetne a rászorulók számát. Ezért kezdeményezte a most induló kampányt a Magyar Élelmiszer Bank Egyesület - mondta az elnök.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület évente mintegy 6 ezer tonna - 1,5 milliárd forint értékű - élelmiszeradományt juttat el a rászorulóknak karitatív szervezeteken keresztül.

 
 
Forrás: Élelmezésközpont
 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.