SportTizenötpontos Kosársuli győzelem

2026. március 1., vasárnap
 
Tizenötpontos Kosársuli győzelem

Február 27-én a Békéscsabát fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában.

 

 

 

 

 

Saša Vejinović csapata kontrollálta és végül öt ponttal megnyerte a dél-alföldi rangadót, ami sokat érhet a felsőházi rájátszás szempontjából.

A fordulót megelőzően a Kosársuli 5-12-es mérleggel a 9., a remek formában lévő, zsinórban négy sikernél tartó Békéscsaba 8-9-cel a 7. helyen állt. Mivel az alapszakasz a végéhez közeleg, minden meccsnek dupla tétje van, a Kosársuli szempontjából pláne, hiszen a hátralévő ellenfeleket tekintve (Százhalombatta, Dunaharaszti, Budafok, Kozármisleny) bravúrra lenne szükség a felsőházi rájátszás eléréséhez.

 

Emiatt is fontos volt a csabaiak elleni találkozó, és sikerült revánsot venni a két őszi vereségért. Ehhez Balogh parádés kezdése adta meg az alaphangot: az első három percben 10 pontot (!), közte két triplát, az egész első negyedet tekintve összesen 16 pontot dobott. 10-4-nél időt kért Gura Norbert, majd Kovács triplájánál, a negyed közepén utol is érte a Békéscsaba a Kosársulit, ám fordítani nem sikerült, a játékrész vége pedig ismét a hazaiaké volt (24-21).

 

A második negyed első két perce nem hozott kosarat, majd ismét a Kosársuli lépett el: Bősz triplája után jött egy 9-0-s roham, ami a negyed közepére remek csapatjátékkal és jó védekezéssel előbb 13 pontos előnyt jelentett (36-23, 15. perc), majd 15-re nőtt (43-28, 18. perc). Innen ugyan a nagyszünetig közelebb zárkóztak picit a vendégek, ám így is kétszámjegyű különbség maradt a pihenőre (45-35).

 

Jobban kezdte a második félidőt a Békéscsaba, a korábbi Kosársuli-játékos, Kovács hármasaival a 23. percben ismét nyílt lett a meccs (49-47). Gyorsan időt kért Saša Vejinović, ami után három és fél percig egyik csapat sem talált a gyűrűbe, majd Kruzslicz vezetésével hazai oldalról egy 8-0-s széria állította vissza a tízpontos előnyt (57-47, 29. perc).

 

Nem adta fel a Békéscsaba, a hajrához közelítve ismét egylabdára zárkózott (61-59, 34. perc), ám Borbáth kosarai jókor jöttek, és hiába adódtak lehetőségei a vendégeknek, hogy még szorosabbá tegyék a végjátékot, nem tudtak élni az esélyeikkel. Két perccel a vége előtt, Balogh büntetőivel érte el a 70 pontot a Kosársuli, amihez már csak egy vendégkosár jött, így 70-65-re nyert a vásárhelyi csapat és megőrizte a reményt a felsőházra.

 

NB I/B Zöld csoport, 18. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli–Békéscsabai KK 70-65 (24-21,21-14,14-16,11-14)

Hódtói Sportcsarnok, 340 néző. Vezette: Téczely, Nagy, Farkas

Kosársuli: Borbáth 15/3, Balogh 24/6, Tóth 2, Bálint 4, Utasi Zs. 4
Cserék: Kelemen 8, Rostás 6, Kruzslicz 4, Bősz 3/3
Vezetőedző: Saša Vejinović

Békéscsaba: Balog 9, Vágvölgyi 5/3, Kovács 17/15, Szugyiczki 6, Hajdu 16
Cserék: Kurtucz 6, Turán 6, Szarvas –
Vezetőedző: Gura Norbert

Saša Vejinović: „Balogh Lászlónak sikerült megadni a lendületet az első félidőben dobott 20 pontjával. A csapatvédekezésünk döntő volt, nagy munka volt megpróbálni limitálni Marci centermunkáját is, hogy közben ne kapjunk kintről, a dobóiktól sem sok triplát. Köszönöm a szurkolóinknak, tudom, hogy a srácok a pályán érzik a hátszelet, nagyon kellett!”

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jó tanuló, jó sportoló díjátadás

Jó tanuló, jó sportoló díjátadás

Ötvennégy egyéni- és két csapat-díjat is átadtak február 27-án a városháza dísztermében, és díjazták az év testnevelőjét és edzőjét is, valamint a legjobb női és férficsapatot.
Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban

Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban

10 százalék tulajdonrész után 50 évre ingyenes haszonélvezeti jogot kapott a MAZSIHISZ a zsinagóga épületegyüttesére.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Wi-fi a Szabadság téren

Wi-fi a Szabadság téren

Régi lakossági kívánság teljesült.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát