SportTizenkettőből tizenkét győzelem

2019. április 1., hétfő
 
Tizenkettőből tizenkét győzelem

Igazi rangadót vívott március utolsó napján a Vásárhelyi Kosársuli, hisz az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának zárófordulójában a listavezető Bajai Bácska látogatott a Hódtói Sportcsarnokba.

 

 

 

 

 

 

 

A tét nem kisebb volt a nagy múltra visszanyúló rangadón, mint az első hely sorsa: Tóth Tamás együttese annak a szellemében léphetett pályára az ellenfelek számára bevehetetlen várként tornyosuló hazai környezetben, hogy amennyiben diadalmaskodik, úgy minden bizonnyal megnyeri az alapszakaszt.

A mérkőzés összképét tekintve egyértelműen megállapítható, hogy ezt a célkitűzést maximálisan teljesítette a csapat, hisz végig rendkívül koncentráltan, összeszedetten, a találkozót kontrollálva játszottunk. Már az első percekben magunkhoz vettük a kezdeményezést, a meccs Vas Péter már-már védjegynek nevezhető nyitóhármasával indult, hogy aztán ezt további kettő kövesse még a negyed során. 13 pontjával egymaga vezette a sárgamezeseket, a bajaiak pedig csak asszisztálni tudtak a masszív hazai játékhoz.

 

22-18-cal zárult a játékrész a napfényes Hódtóiban, amely szépen-lassan megtelt szurkolóval – a közönség segítsége is kellett a nehéz pillanatokban. Vukicevic kettesénél a 15. percben ugyanis először vezettek a Bács-Kiskun megyeiek, az adok-kapok néha kapkodásba alakult át mindkét részről, sok hiba akadt támadásban és védekezésben egyaránt. Börcsök kettese után a Baja támadhatott a félidei vezetéshez, Nagy szép tripláját követően így 34-38-as állást mutatott az eredményjelző.

 

Talán sokan emlékeznek még arra, hogy a szezont a kiváló harmadik negyedekkel indította a Kosársuli. Régóta nem láthattunk ilyesfajta játékrészt, de épp itt volt az ideje: ez a tíz perc ugyanis egy csapásra eldöntötte, ki az úr a háznál Vásárhelyen. Jakab hármasával 48-48 volt a 26. percben, hogy aztán a kiválóan játszó Varga Zalán percei következzenek: erős támadójátékkal szépen-csendben elléptünk, és 24-esünk negyedzáró középtávolijával, 13-4-es rohammal kilencpontos fórt harcoltunk ki a hajrára!

 

Ahol aztán Molnár Bence, Bálint Erik és Béres Nándor megszórta magát (Vargával és Vassal kiegészítve öten jutottak tíz szerzett pont fölé a végére), a Baja pedig hiába próbált zárkózni, csak a tisztes differencia tartására volt képes. Tóth Tamás együttese 82-73-as arányban diadalmaskodott, s mivel az Óbuda kétszeri hosszabbítás után felülmúlta a Pápát, a Kosársuli megnyerte az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát! Hibátlan hazai mérleggel, tizenkettőből tizenkettő győzelemmel, tegyük hozzá...

 

NB I/B Zöld csoport, 26. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-Bajai Bácska FKE 82-73 (22-18, 12-20, 27-14, 21-21)

 

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: dr. Varga, Józsa, Reisz
 

Kosársuli: Molnár 10/3, Pavlovic 3, VARGA 16/3, Bálint 16, Vas 15/9,
Csere: Kovács -, Béres 13/3, Perák 5, Rostás 2, Kelemen -, Börcsök 2.
Vezetőedző: Tóth Tamás

 

Baja: NAGY 21/9, Pongó 16/12, Goldring 2, JAKAB 18/6, Kövágó-Laska -,
Csere: Kollár 3, Ágfalvi 5/3, Vukicevic 8, Kovács -.
Vezetőedző: Cservék Csaba

 

Tóth Tamás: „Előzetesen azt beszéltük meg a csapattal, hogy nem számolgatunk, hanem a sorsra bízzuk magunkat és minimum megszorongatjuk a bajnokesélyest. Az első félidőben a hibáinkat jól használta ki a rutinos Baja, de a félidőben rendeztük a sorokat. A harmadik negyedben dőlt el a rangadó, meg tudtuk törni ellenfelünket. Száz százalékos mérleget tudunk egyedüliként felmutatni hazai pályán a Zöld csoportban, erre nagyon büszke vagyok. Hogy mit hoz a rájátszás, még nem tudom, de amit eddig a játékosaim elértek, emelem előttük a kalapom!

 

Cservék Csaba: „A második félidőben gyenge védekezés miatt nagyon sok könnyű kosarat kaptunk. Támadásaink pontatlanok voltak. Gratulálok az ellenfélnek!

 

 A rájátszásban a Kosársuli ellenfele a DEAC U23 lesz.

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Átadták a Keleti elkerülőt

Átadták a Keleti elkerülőt

Hivatalosan átadtak március 31-én a Keleti elkerülő utat. A 2016-ban nyert 1 milliárd 840 millióból épített út naponta több ezer járművel mentesíti Vásárhely belvárosát.
Nagyszerű NICS-HSÚVC siker az országos bajnokságon

Nagyszerű NICS-HSÚVC siker az országos bajnokságon

A szerbiai, de magyar állampolgársággal is rendelkező Szilágyi Csaba a LEN-pontok alapján az ob legeredményesebb férfi versenyzője lett.
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola

Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola

A legújabb Magyar Közlöny szerint egy kormányhatározat az iskola infrastrukturális fejlesztéseinek támogatásáról döntött.
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 

És ezt már olvasta?

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
 
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 1. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Várják a javaslatokat
Várják a javaslatokat Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.
 
Nyári gumival hóesésben
Nyári gumival hóesésben A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
 
Az újév első babája Vásárhelyen
Az újév első babája Vásárhelyen Január elsején reggel 9:25-kor látta meg a napvilágot Hódmezővásárhely idei első újszülöttje.
 
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban 2026-ban ismét 3 munkanapot helyeznek át, így hosszúhétvégékké egészítenek ki ünnepnapokat. Például a 2026-os év egy négynapos hosszúhétvégével fog kezdődni.