Kultúra, oktatásTíz perc alatt dől el az országos verseny eredménye

2012. november 20., kedd
 
Tíz perc alatt dől el az országos verseny eredménye

Habár ezek a billentyűk nem fekete-fehérek, megszólalásuk sokak számára mégis zeneként hat. A hangerő nem a fő jellemzőjük, de a ritmus és a tempó mindenképp, természetesen ez a klaviatúrát vezénylő ember képességeitől és a gyakorlásra fordított időtől függ.

 

 

 


A HISZK Eötvös József Székhelyintézményének hat diákja: Bányai Nikolett (12. d), Bozó Ágnes (10. b) Búza Ildikó (12. b), Juhász Marcell (11. b), Moldován Zsolt (10. b) és Solymosi Patrícia (12. d) mérette meg magát gépírásból a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége Országos Versenyének őszi fordulóján.

Az Eötvös József Székhelyintézmény diákjai két évig tanulnak heti két órában gépírást, a 11. és 12. évfolyamos tanulók otthon, illetve plusz órák beiktatásával fejlesztik képességüket.

A versenyt meghirdetők már tavaly bevezették az internetes versenyt. Ennek több előnye is van: a megadott néhány nap alatt az iskola akkorra szervezi tízperces versenymű megírását, amikor annak minden feltétele összeállt; még véletlenül sem mérhet senki tíz percnél egy másodperccel sem több versenyidőt; nem kell elutazni a fővárosba, és mégis országos a verseny.

 

A diákok évfolyama szerint alakítják ki a kategóriákat. A végeredményt az ún. tiszta leütésszám adja. Ennek eredményét megkapjuk, ha hibánként levonunk 100 leütést az összleütésből.

Az interneten keresztül lebonyolítható verseny szoftverjét író szakember arról is gondoskodott, hogy néhány percen belül a Szövetség honlapján láthatók legyenek az eredmények.

Ezeket a versenyre megadott 5 nap alatt érdemes többször is megtekinteni, mert az újabb és újabb versenyzők bekapcsolódásával az állás folyamatosan változik.

Az őszi versenyfordulón Bányai Nikolett és Solymosi Patrícia angol nyelvű szöveg másolásában is megmérette magát.

Bozó Ágnes először „szállt ringbe”, a többiek nem kezdő versenyzők.

Felkészítő tanárok: Földesiné Laurinyecz Mária és Szalkainé Gábor Erzsébet.

 

November 20-án volt az utolsó versenynap, a 21 órai frissítés után a következő eredmények láthatók a szövetség oldalán:

 

Tanuló I. korcsoportban, 161 indulóból

 

20. helyen végzett: Búza Ildikó (Földesiné Laurinyecz Mária tanítványa)

63. lett Bányai Nikolett hibátlan munkával (Szalkainé Gábor Erzsébet tanítványa)

80. helyen áll: Juhász Marcell (Földesiné Laurinyecz Mária tanítványa)

85. lett: Solymosi Patrícia (Szalkainé Gábor Erzsébet tanítványa)

Tanuló II. korcsoportban, 103 indulóból:

89. Bozó Ágnes (Földesiné Laurinyecz Mária tanítványa)

91. Moldován Zsolt (Földesiné Laurinyecz Mária tanítványa)

Angol nyelvű gépírásból Szalkainé Gábor Erzsébet tanítványai indultak. A 33 gépíróból hibátlan munkájával 15. lett Solymosi Patrícia, Bányai Nikolett a 19. helyen végzett.

 

Olvassa el ezt is!

Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott

Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott

Hódmezővásárhelye Kishomokon a Vitéz utcában egy elektromos rollerrel közlekedő nő az éjszakai sötétségben nem vette észre a kátyút.
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
Hétfői helyzet

Hétfői helyzet

Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
 
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek