KözéletTiszta udvar, tiszta járda

2011. március 28., hétfő
 
Tiszta udvar, tiszta járda

A bérpótló juttatás feltételeként  a kérelmezőnek Hódmezővásárhelyen is tisztán kell tartania lakását vagy házát és annak udvarát, kertjét, a kerítéssel kívül határos területét, járdáját.

 

 

 

Az országban számos településen már alkalmazott rendelet értelmében, a települési önkormányzat a bérpótló juttatásra való jogosultság egyik feltételeként előírja, hogy a kérelem benyújtójának, illetve az ellátásra jogosultnak lakókörnyezete rendezettségére ügyelnie kell. A napokban Nagyné dr. Tari Ibolya, a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal népjóléti csoportvezetője bejelentette, hogy mostantól Hódmezővásárhelyen is alkalmazzák a módosított 1993. évi III. törvényben előírtakat, és a hozzá kapcsolódó helyi rendeletet. A városban 742 személy kap támogatást, akiknak a folyósítás feltétele, hogy ahol a kérelmező vagy jogosult életvitelszerűen lakik, tisztán tartsa lakását vagy házát és annak udvarát, kertjét, a kerítéssel kívül határos területét, járdáját. Szintén elvárás az ingatlan állagának és rendeltetésszerű használhatóságának, valamint higiénikus állapotának biztosítása.

Az ellenőrzést a Családsegítő Szolgálat munkatársai és a Városüzemeltetési Csoport feladatkörében a közterület felügyelők végzik.

 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.