GazdaságTiltakozik a Szegedi Tudományegyetem is

2011. február 25., péntek
 
Tiltakozik a Szegedi Tudományegyetem is

Az intézményeik "felelősségteljes gazdálkodását semmibe vevő, teljesíthetetlen határidő ellen" tiltakozik levélben az ELTE, a Műegyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem rektora a felsőoktatási intézményeket érintő zárolások miatt.

 

 

 

A rektorok úgy vélik: a fűnyíróelv alapján elrendelt zárolás erősen megkérdőjelezi a minisztérium elkötelezettségét a felsőoktatás minőségi kritériumok alapján történő átalakítására. A vezetők a minőségi szempontokat hiányolják. Kifogásolják, hogy a tárca illetékesének február 18-án kelt levele az írta elő, hogy a megadott összegeket előirányzatonkénti bontásban, az intézmény 2011. évi működési tervével kiegészítve február 21-ig kellett volna megadni. Mint közölték: a kért intézkedési tervet február 28-ig tudják elkészíteni.
A felsőoktatási intézményeket érintő zárolásokkal március 3-án rendkívüli ülésen foglalkozik a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács. Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke korábban elmondta: a zárolásokból a felsőoktatási intézményeket 13 milliárd érinti.
A Magyar Közlöny február 11-ei számában jelent meg az államháztartási egyensúly megőrzéséhez szükséges intézkedésekről szóló miniszterelnöki rendelet, amely intézkedik a stabilitási alap létrehozásáról. A kormány az irányítása alá tartozó szervezeteknél február 23-ai hatállyal 187 milliárd forintot zárol: a legtöbbet a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál, több mint 39 milliárd forintot.
A zárolások a szociális juttatások mellett az infrastrukturális fejlesztéseket is érinthetik.

Az öt egyetem rektora által jegyzett dokumentumot Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek címezték - tudta meg az MTI február 25-én.

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.