Kék hírekTetten érték Vásárhelyen a sorozat-betörőt

2012. április 11., szerda
 

Hódmezővásárhelyen betörés közben a rendőrök tetten érték R. K. 37 éves mindszenti férfit, aki az elmúlt időszakban több mint egy tucat betörést követett el a város területén.

 

A galériában a házkutatás során talált tárgyak képei!

 

 

 

 

 

A férfi kedden éjszaka betört a Könyök utcán lévő cég telephelyére, ahonnan készpénzt és kávét tulajdonított el, miközben a riasztórendszert lényegében tönkre tette. Amikor kimászott a tetthelyről, kerékpárjáért ment, amit egy közeli bokorba rejtett el. Itt fogták el a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai, akik egy ideje már figyelték a környéket a megszaporodott betörések miatt.

 

A férfi kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a közelmúltban Hódmezővásárhelyen elkövetett 15 betörés írható a számlájára. A gyanúsított elsősorban családi házakba tört vagy surrant be, de nem kímélte az orvosi rendelőket, a Tarjáni Olvasókört és az óvodákat sem. A vásárhelyi nyomozók a házkutatások során a bűncselekményekből származó dolgok jelentős részét lefoglalták. A 37 éves mindszenti férfi főként az élelmiszert, az édességet és a készpénzt kedvelte, de nem vetette meg a laptopot, a pénztárgépet és más elektronikai cikket sem.

 

R. K. már nem ismeretlen a vásárhelyi rendőrök előtt, hiszen legutóbb a mindszenti és vásárhelyi gépkocsifeltörés-sorozat gyanúsítottjaként fogták el és vették őrizetbe. Most azt mondta a rendőröknek, hogy édesanyja beteg, az ő gyógykezelésére akart ilyen módon pénzt szerezni.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt indított büntetőeljárást a férfi ellen. Kihallgatását követően ismét őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
A negyedik negyedre elfogyott az erő

A negyedik negyedre elfogyott az erő

Saša Vejinović csapatának lehetősége volt, hogy megtartsa az esélyét a felsőházi rájátszásra, ám sok hibával játszott, és végül 20 pontos vereséget szenvedett.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.