Kultúra, oktatásTestépítő feladványok és anatómia óra

2015. június 18., csütörtök
 
Testépítő feladványok és anatómia óra

Rajzfilmhősök anatómiájának tanulmányozása, csontváz-nyomat "felépítése" és 3D-s Barcsay művek alkotása is szerepel a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum szombat esti programjai között.

 

 

 

Június 20-án, a Múzeumok éjszakáján este hattól Barcsay Jenő a festő, a tanár szellemét is megidézik, a látogatók közös fotót készíthetnek a mesterrel művei között.

 

Szombat este, a Múzeumok éjszakáján Barcsay Jenő páratlan, közel háromszáz remekművét felvonultató kiállítása kapja a főszerepet a Tornyai János Múzeumban. Az éjszaka folyamán feltűnik maga a mester is, aki nemcsak szóba elegyedik, hanem közös fotóra is összeáll a látogatókkal.

 

A 115 éve született Barcsay idős korára való tekintettel felmentést kért a tanítás alól, így Bukor Tibor festőművész, a Tömörkény István művészeti iskola tanára tart anatómia foglalkozást az érdeklődőknek. A Barcsay életmű két jellegzetes fejezetét Szabó Noémi művészettörténész mutatja be a látogatóknak. Az este fél 8-kor és fél 9-kor induló szakmai tárlatvezetéseken a kiállítás kurátora segít feltérképezni Barcsay életművében az emberi alak és test ábrázolásának alakulását, illetve feltárja Barcsay titkait is korai festményein és kétoldalas képein keresztül. Az est folyamán egy Barcsay kvízzel várják a múzeumba betérőket, a feladatsor helyes megfejtői között Barcsay ajándékcsomagokat sorsolnak ki.

 

A múzeum bejáratánál gyerekfoglalkozásokkal, klasszikus rajzfilmfigurák anatómiájának megrajzolásával, illetve egy csontváz-nyomat izommal és bőrrel való "felöltöztetésével" várják a legfiatalabbakat. 14 év alattiak díjtalanul tekinthetik meg a kiállításokat és vehetnek részt a vásárhelyi Múzeumok Éjszakájának programjain. A közgyűjtemény Szegfű utcai udvarán Barcsay tili-toli és észpörgető játék lesz, de a vállalkozó kedvűek 3D óriáskirakóval alkothatják meg a Barcsay kiállítás címképét, a Szentendrei templom kereszttel című művet.

 

Olvassa el ezt is!

Fesztiválhangulat és múzeumok éjszakája

Fesztiválhangulat és múzeumok éjszakája

Hódmezővásárhelyen péntetől Ho(l)dfény Fesztivál, szombat estétől Múzeumok Éjszakája. Mindkét rendezvény részletes programjával!
Kerítéssel a migránsok ellen

Kerítéssel a migránsok ellen

A belügyminiszternek jövő szerdáig kell elvégeznie a határ fizikai lezárásával kapcsolatos előkészítési munkákat, amelyekről aznap kell tájékoztatást adnia a kabinetnek.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.