Kék hírekTényleges életfogytiglant kapott a battonyai rém

2012. június 12., kedd
 
Tényleges életfogytiglant kapott a battonyai rém

Néhány ponton megváltoztatta, de döntően helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés és más bűncselekmények miatt Tóth István ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét.

 

 

 


A táblabíróság a vádlott különös visszaesőnkénti elítélését mellőzte és az emberölés bűntettének előkészülete, valamint az erőszakos közösülés bűntettének kísérlete vonatkozásában a vádlottat, mint visszaesőt tekintette elítéltnek.

Nem változott az I. fokon kimondott életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés, amelyből a vádlott feltételesen sem szabadulhat, vagyis a jogerős ítéletében is tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést mondott ki az ítélőtábla.

Az ítélet indoklásakor elhangzott: tekintettel a vádlott előéletére, aki korábban is emberöléséért volt már elítélve, arra, hogy nem sokkal a feltételes szabadság letelte (2010. június 24.) után követte el az újabb, nagy tárgyi súlyú bűncselekményeket, valamint arra, hogy a vádlott pszichopátiás személyisége miatt fennáll a bűnismétlés veszélye, nem születhetett más ítélet, mint a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.  

 

Az idén 46 éves vádlott – akit 1996-ban aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítéltek, és büntetéséből feltételesen 2006-ban szabadult - előzetes letartóztatása előtt egy pulykatenyésztéssel foglalkozó battonyai kft.-nél dolgozott, mint állatgondozó. Törvényesen elvált, de korábbi házastársával, nem sokkal a válás után, 2008. februárjától ismét életközösséget létesített a nő battonyai házában. Az asszony súlyos mozgássérültségével összefüggő kiszolgáltatottsága miatt attól tartott, hogy a vádlott elhagyja, ezért azt is eltűrte, hogy T. István más, nála fiatalabb nőkkel, így D. M. sértettel és Sz. Z.-néval is szexuális kapcsolatot tartson fenn. D. M. sértett egyébként az egyes alkalmakkor anyagi ellenszolgáltatás fejében közösült a vádlottal, Sz. Z.-né pedig 2009. október elejétől 2009 december elejéig szívességből lakott T.-éknál.

 

2010. július 27-28-án (pontosabban nem meghatározható időpontban) a reggeli órákban a vádlott telefonon a lakásukra hívta D. M.-t, hogy 3 ezer forintért közösüljön vele. A sértett 9 óra körül meg is érkezett, ahol ekkor csak a vádlott tartózkodott. Közösülés közben a vádlott – nemi vágyának fokozása érdekében – a sértett nyakát szorongatta, majd egy erős mozdulattal megfojtotta a nőt. Amikor a vádlott észlelte, hogy a sértett meghalt, a holttestet a ház udvarára vitte, majd két zsákot ráhúzva a melléképület közelében elásta. A nyomozóhatóság a sértett holttestét 2011. március 29-én megtalálta.

 

 

2./ 2010. augusztus 25-én délelőtt a vádlott a munkahelye, a Battonya külterületén lévő pulykatelep bejáratánál állva észrevette a 17 éves M. E. sértettet, aki gyalogosan barátnőjéhez, L. Sz.-hoz tartott. Az ekkor 183 centi magas és 105 kilós vádlott a lányt, aki 167-170 centi magas és 51 kilogramm súlyú volt azzal az indokkal állította meg, hogy a lány édesapjának pulykát akar küldeni. Amikor a sértett a vádlott által a telepről kihozott pulykákat nem vette át, hanem megpróbált elmenni, a vádlott a lány karjait megragadta, majd a sértettet berántotta a telepre, és a sértett ellenállását legyűrve azzal a kijelentéssel, hogy „Kurva kell nekem!” a telep belső része felé rángatta. Eközben a sértett megpróbált védekezni, a vádlott arcába kapott, és segítségéért is kiabált, mire a vádlott megöléssel fenyegette meg, ha nem marad csendben.

A vádlottnak végül sikerült a pulykatelep egyik óljába vonszolni a sértettet, ahol a földre lökte, kezeit megkötözte, megpróbálta a sértettet gúzsba kötni. A vádlott végül a tervezett cselekményeit nem tudta befejezni, mert megzavarta M. Sz. és annak édesapja, L. Gy., akik a telep bejáratánál történteket távolról látva, és a sértett segélykiáltásait hallva érkeztek a helyszínre.

Amikor a vádlott meglátta őket, elengedte a sértettet, és utána szólt: „Ne haragudj! Hogy tudom ezt jóvá tenni?”, a szemtanúkat pedig arra kérte, hogy másoknak ne szóljanak a látottakról. Végül a sértett és törvényes képviselője 2010. augusztus 25-én a vádlott megbüntetésére magánindítványt terjesztett elő. A bírósági eljárás során a vádlott a sértettől bocsánatot kért, de ő a bocsánatkérést nem fogadta el.

A vádlott a nyomozati eljárás során valamennyi - a vád tárgyává tett – cselekmény elkövetését beismerte – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

 

 

Aljas indokból, különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettében, emberölés előkészületében és erőszakos közösülés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2012. február 10-én Tóth István (1966 – battonyai lakos) vádlottat. Ezért őt a bíróság – halmazati büntetésül – életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre ítélte, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság kimondta: a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható (tényleges életfogytiglan).

Az ítélet ellen a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék sajtószóvivő
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.