BulvárTemplomépítő nemzet lehetünk

2015. szeptember 25., péntek
 
Templomépítő nemzet lehetünk

Amikor templomot építünk vagy újítunk fel, akkor a közösséget erősítjük és közös jövőnket építjük - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Szegeden.

 

 

 

 

Szeptember 24-én, Balog Zoltán a székesegyház liturgikus átadása alkalmából rendezett ünnepségen úgy fogalmazott, hogy a szegedi dóm emlékeztet mindannyiunkat a múltra és azokra az értékekre, amelyekben hiszünk, amelyeket át akarunk adni a következő nemzedékeknek.

A nagy árvíz után Európa összefogott Szeged újjáépítése érdekében - emlékeztetett a miniszter. Ma is erre az összefogásra van szükség, hogy mindaz, amit felépítettek őseink az elmúlt évszázadokban, ne csak fennmaradjon, hanem meg is újuljon. Meg kell védenünk értékeinket, határainkat, kulturális hagyományainkat, gyökereinket - tette hozzá.

Balog Zoltán elmondta, hogy a szegedi dóm több milliárd forintos felújítása az egyházmegye történetének legnagyobb beruházása az 1920-as évek óta.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök a székesegyház előtt celebrált szabadtéri szentmisén, több ezer hívő előtt hangsúlyozta: Európa és benne Magyarország keresztény gyökerű. 'A kereszténységből táplálkozó identitással rendelkezhet mindenki, attól függetlenül, hogy hívő vagy sem, ateista vagy más vallású' - fogalmazott.

Azt, hogy keresztény gyökereink vannak, Szent Istvánnak és az egyházmegye alapító püspökének, Szent Gellértnek köszönhetjük - mondta Kiss-Rigó László.

A püspök a szentmisét követő ünnepségen elmondta, hogy a fogadalmi templomnak szánt, majd a történelmi szükségszerűségek miatt székesegyházzá váló épület 85 éves. Az egyházmegye tizenöt esztendő múlva, amikor a székesegyház százéves lesz, ünnepli alapításának millenniumát.

Liturgikus szempontból az ünnepséggel a közösség újra használatba veszi a templomot, noha a munkálatok még nem fejeződtek be teljesen, az novemberre várható. A rendelkezésre álló összeg nem tette lehetővé a dóm teljes külső homlokzatának felújítását, de ez a munka más forrásokból folytatódik, és a püspök reményei szerint a millenniumra elkészül.

A szegedi városatyák a települést romba döntő 1879-es árvíz után tettek fogadalmat egy nagy templom építésére. A Dóm első terveit Schulek Frigyes készítette el, majd Foerk Ernő átdolgozott elképzelései alapján 1913-ban kezdődtek el a munkálatok. Az ünnepélyes alapkőletételt 1914. június 21-én tartották, de az építkezés az első világháború kitörése után megszakadt. Az 1923-ban folytatódó kivitelezés után az ünnepélyes felszentelésre 1930. október 24-én került sor Horthy Miklós kormányzó és Klebelsberg Kunó kultuszminiszter jelenlétében.

A 2014 júniusában kezdődött kétmilliárd forintos, európai uniós támogatással megvalósult munkálatok eredményeként megújult a templom és környezete, az altemplomban kulturális és közösségi rendezvények befogadására alkalmas tereket, az előlépcső alatt látogatóközpontot alakítottak ki. Kijavították a dóm külső és belső sérüléseit, úgy, hogy az épület megjelenése ne változzon. A belső térben a szentély baldachinja bekerült a kupola alá, így a hívők szentmise idején körbevehetik a szertartást végző papot, és az is lehetővé válik, hogy a szertartások közötti időszakban jobban elkülönüljön egymástól a turisták által látogatott és a szakrális tér.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Újabb játszótér a Tiszta Szívvel Egyesület ajándékaként

Újabb játszótér a Tiszta Szívvel Egyesület ajándékaként

A Tiszta Szívvel Egyesületnek ez már hatodik játszótere. Az újvárosi játszótér új játékai a kisebb gyerekeknek jelentenek örömet. Képekkel! 
Legyen kórus minden iskolában

Legyen kórus minden iskolában

A tárca a következő időszakban pályázatot ír ki új iskolai kórusok alakítására, valamint a működő kórusok segítésére, fejlesztésére.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.